Év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma

A hazai biztosítók 436 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a második negyedév végére, 9,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a szerződésállomány év végére várhatóan meghaladja a 460 ezret - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfőn az MTI-vel.Kiemelték: 2021-ben 418 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 116 milliárd forint díjbefizetés jutott, ami szerződésenként mintegy 277 ezer forintot jelent. Arra is kitértek, hogy a termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Emiatt az év utolsó heteiben látványosan megugrik az új szerződések száma - tették hozzá.
    

A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki, tavaly átlagosan 55 ezer forintos adóvisszatérítés jutott egy szerződőre - fejtették ki. Molnár Marcell, a FBAMSZ személybiztosítási szekciójának vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az év vége felé sokan fizetnek be eseti összegeket a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül, amivel növelni tudják az adott évre járó adóvisszatérítés összegét.
    

A szövetség figyelmeztetett: az adójóváírásra pályázóknak nem csupán a nyugdíjbiztosítási szerződést kell idén megkötni, hanem az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítóhoz. Rámutattak arra, hogy Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége 2017 óta 90 százalékkal nőtt: 242 ezer szerződésről az idei év végére várható 460 ezerre.
   

Felhívták a figyelmet arra, hogy jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát, de az átlag feletti fizetéssel rendelkezők ennél is kevesebbre számíthatnak. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a fenti helyettesítési ráta 20-30 százalék körül mozog csupán - tették hozzá. Azok pedig - folytatták - akik az elmúlt években katás vállalkozóként működtek, a nyugdíj ennél is kisebb szintet érhet el.
    

Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el - összegezték. Az egyes típusok feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között a termékek teljes költség mutatójában (TKM), a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében, a hozamon felüli bónuszfizetésekben - figyelmeztettek. A termékek közti eligazodásban segíthet egy biztosítóktól függetlenül működő alkusz - fűzték hozzá végül a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com