Eva 2012: megmarad, de 40 %-os adókulccsal

Hétfőn délelőtt eldőlt: 2012-ben is marad az egyszerűsített vállalkozói adó, azaz az eva. A döntés értelmében az eva kulcsa és értékhatára emelkedni fog: 40 százalék lesz, ez azt is jelenti, hogy nem nagyon lesz érdemes evásnak maradni.

A 40 százalékos kulcs mellé 30 millió forintos értékhatár jár- ez derült ki a  Fidesz frakció hétfő délelőtti ülésén. Az eva megtartásáért mindkét kormánypárti képviselőcsoport harcolt, viszont a nemzetgazdasági tárca és Orbán Viktor is ellene volt.

A múlt hét végül is elég volt arra, hogy a a kormánypárti képviselők akarata érvényesüljön a kormány ellenében.

Míg Orbán Viktor hagyta magát meggyőzni, addig úgy tűnik, hogy a nemzetgazdasági tárcát vezető Matolcsy György megsértődött a döntés miatt, és a rá háruló tájékoztatást inkább Lázár János Fidesz-frakcióvezetőre bízta.

Az eva 2013-as sorsáról nincsenek hírek, a mostani döntés csak a 2012-es évre szól. Az eva mintegy 180 milliárdos bevételt jelentett 2011-ben az államkasszának, vagyis az evás cégek bruttó 600 milliárdos (nettó 480 milliárdos) forgalmat értek el.

Eva 2012: megéri-e?


A 2011-es evás adóbevételek alapján az állam bevétele akár 244 milliárd forintra nőhet a 40 százalékra emelt adókulcs miatt, azonban azzal is kell számolni, hogy a jelenlegi evás vállalkozók inkább átlépnek a normál jövedelem- vagy társasági adózás hatálya alá.

Szijjártó Péter: néhány hete még ő sem tudott semmiről

Ebben az esetben ugyanis a 25 százalékról 27 százalékra növekvő áfát, illetve a nettó árbevétel 10 százalékát kell befizetni társasági adó címén. Ez azt jelenti, hogy ha minden mostani evás inkább "rendesen" adózik, akkor is nő az állam bevétele a jelenlegihez képest.

Az eva akkor került veszélybe, amikor Koszorús László (Fidesz) képviselő egy olyan módosító javaslatot nyújtott be a 2012-es adótervezethez, amely az evát kivezette volna. Ezzel ellentétben mások inkább 35 százalékos adókulcsot javasoltak.

Később kiderült, hogy  Koszorús László nevén szereplő javaslat mögött inkább Matolcsy György és a  Nemzetgazdaság Minisztérium állhat, illetve az eva kapcsán napvilágra került a Fidesz-frakció és a kormány közti éles konfliktus is.

A 2010-es választások során Orbán Viktor még az eva megtartására, és az evázók körénk kiszélesítésére tett ígéretet, de néhány hete még Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő sem tudott az eva megszüntetése kapcsán semmiféle "ilyen döntésről". Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com