Évente 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban

Évente mintegy 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban, csaknem 15 millió tonnával többet, mint amennyit importálnak - írta kedden a Guardian brit napilap a Feedback EU klímakutató civil szervezet jelentésére hivatkozva.A tanulmány szerint csak az EU-ban elpazarolt búza mennyisége Ukrajna búzaexportjának nagyjából a felével, az EU egyéb gabonaexportjának pedig a negyedével egyenlő. Frank Mechielsen, a tanulmányt készítő szervezet igazgatója szerint botrányos, hogy válság idején az EU-ban több élelmiszert dobnak ki, mint amennyit importálnak. Hozzátette: az uniós intézményeknek éppen most lenne lehetősége, hogy jogilag kötelező érvényű célokat tűzzen ki arra, hogy 2030-ig felére csökkenjen az élelmiszer-pazarlás, ami hozzájárulna az éghajlatváltozás kezeléséhez és javítaná az élelmiszerbiztonságot.
    

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a múlt hónapban az élelmiszerárak 8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, részben az ukrajnai háború miatt. Abdolreza Abbassian gabonapiaci elemző, a FAO korábbi vezető közgazdásza úgy véli, hogy az olcsó élelmiszerek kora lejárt, és az árak valószínűleg magasak maradnak az orosz-ukrán háború befejezése után is.
    

Olivier De Schutter, a fenntartható élelmezési rendszerekkel foglalkozó nemzetközi szakértői testület társelnöke szerint a probléma az, hogy az agrár-élelmiszeripar mindig is előnyösebbnek találta a pazarlást, mint a hatékonyságot. "Nyereségesebb több élelmiszert eladni az embereknek, mint amennyire szükségük van. Az ipar úgy határozza meg a szavatossági időt is, hogy az embereket arra késztesse, többet vásároljanak, mint amennyit ténylegesen el tudnak fogyasztani".
   

A Guardian azt írja, az EU várhatóan még az idén jogilag kötelező érvényű célkitűzéseket terjeszt elő az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása érdekében, ami azt irányozná elő, hogy 2030-ra felére csökkenjen az élelmiszerhulladék mennyisége. Becslések szerint az EU élelmiszertermelésének 20 százaléka vész kárba évente, ami 143 milliárd euró költséget jelent az uniós vállalkozásoknak és háztartásoknak. Az élelmiszerpazarlás számlájára írható Európa teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának legalább 6 százaléka.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

http://ujhazak.com