ÉVOSZ: 250-300 ezer forintos nettó bérekkel lehetne megállítani az építőiparban a munkaerő elvándorlását

A szervezet keddi közleményében ismertette: 400 építőipari cég megkérdezésével felmérést végeztek az idei év eddig eltelt, illetve hátralévő időszakáról.

Eszerint a válaszadók megtették a kezdő lépéseket, átlagosan 6 százalékkal növelték a bruttó béreket 2016 első felében.



A felmérésben részt vevő cégek fele számolt be arról, hogy árbevételük enyhén emelkedett az utóbbi időszakban, és bizakodóan tekintenek a második félévre, 40 százalékuk további növekedésre számít.



Árbevétel-arányos jövedelmezőségük enyhe javulást mutat, értéke nagy szóródással 3-10 százalék között van. Az ÉVOSZ az idei év egészében 1850 milliárd forint körül várja az építési-szerelési tevékenység értékét.

A válaszadók megrendelés-állományában a tavalyihoz képest erősen csökkent a közbeszerzésből származó megrendelés, az uniós forrásból finanszírozott munkák jelentős részének befejezése után lényegesen kisebb értékben kaptak közmegrendeléseket - jelezte a szakszövetség. A válaszadók szerződésállományának volumene nőtt, de összértékben még mindig alacsony. A cégek várakozásai szerint az év hátralévő részében a megkötött új szerződések száma tovább fog növekedni.

A cégek gördülékeny üzletvitelét 2016-ban leginkább az élőmunkához kötődő adóterhek, a gazdasági szabályozás gyors változása és nehéz nyomon követése akadályozza. Nehézséget okoz a versenytársak piaci viselkedése, tisztességtelen magatartása, késedelmes fizetése - derült ki az ÉVOSZ felméréséből.
A vállalkozások kintlévősége viszonylag magas, árbevételük csaknem 30 százaléka határidőn túli követelés. Ez az arány valamivel kedvezőbb a lakásépítő cégek esetében.
A vállalkozások megítélése szerint azonban a követelések több mint 90 százaléka behajtható. A közlemény szerint a kapacitások kihasználtsága folyamatosan változik, az ebből adódó időszakos likviditási nehézségeket elsősorban folyószámlahitel és forgóeszközhitel felvételével kezelik. Hosszú távú, külső forrásként a lízinget preferálják az építőipari vállalkozások.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetésének hatására nő a fizetőképes kereslet a lakásépítésre, elsősorban Budapesten, illetve a vidéki nagyvárosokban. Az év végére várhatóan összességében mintegy 16-17 ezer új lakóingatlan megépítésére kötnek szerződést a cégek - közölte az ÉVOSZ.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com