ÉVOSZ: az építőipari balesetek modernebb gépekkel, munkavédelmi képzésekkel előzhetők meg

Az építőipari cégeknek a munkabalesetek megelőzése érdekében gépeik korszerűsítésével párhuzamosan a dolgozóik munkavédelmi képzésére is nagy hangsúlyt kell helyezniük, különösen igaz ez a mikro- és a kisvállalkozásokra - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt zárásán csütörtökön Budapesten.Koji László hozzátette, a projekt egyfajta tájékoztató kampányként szolgált, amelyben a pályázat megvalósítói rendezvényeken és képzéseken ismertették a munkavédelem, a munkahelyi egészség és biztonság fontosságát, illetve munkavédelmi tájékoztató kiadványokat is készítettek.       


A rendezvényeken, valamint a képzéseken, amelyeket Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen tartottak, körülbelül 1000 építőiparban tevékenykedő munkáltatóval és munkavállalóval kerültek kapcsolatba. Koji László szerint ezt a típusú munkavédelmi tájékoztató kampányt minden évben meg kellene tartani. Mindezt azzal indokolta, hogy 2018-ban az első háromnegyed évben sem csökkent az építőiparban bekövetkezett súlyos és halálos balesetek száma.     


A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2018. első háromnegyed évében az építőiparban 609 munkabaleset történt, ezek közül 17 volt halálos kimenetelű. Nemzetgazdasági szinten a vizsgált időszakban 16 227 munkabaleset történt, amelyek közül 56 végződött halállal. A szakszövetség elnöke szerint a munkabalesetek azzal magyarázhatóak, hogy az építőiparnak az elmúlt 2 évben 50 százalékkal nőtt a teljesítménye és 80 ezer emberrel többet foglalkoztat, mint 2013-ban, amikor az ágazat foglalkoztatási mélyponton volt.


Ráadásul az ágazatba érkezett 80 ezer ember többsége korábban egyáltalán nem állt kapcsolatban az építőiparral, azaz a legalapvetőbb munkavédelmi szabályokat sem ismerik. Ezen felül a cégek által használt elöregedett, sérült gépek is problémát jelentenek. Koji László, az építőipar helyzetéről megjegyezte, ma Magyarországon 101 ezer építőipari vállalkozás működik, 98 százalékuk pedig mikrovállalkozás. Mindez azért fontos, mert a tájékoztató kampány ideje alatt gyűjtött tapasztalatok szerint pont a mikro- és a kisvállalkozóknál szerezték a legtöbb negatív tapasztalatot, amelyek főként abból fakadtak, hogy sem a munkaadó sem a munkavállaló nem ismerte a munkavédelmi előírásokat.       


A szakszövetség elnöke felidézte, "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósult meg. A konzorciumi tagok a projektet, amely 2017. szeptember 1-jétől és 2019. február 28-ig tartott, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban elnyert 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósították meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com