ÉVOSZ: az Otthonfelújítási program mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget

Mintegy 30 ezer lakás felújítására ad lehetőséget az Otthonfelújítási program, amelyben az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez és megvalósításhoz hozzáértő szakértő (pénzügyi és építőipari) közreműködése szükséges - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.Kiemelték, hogy a program mintegy 200 milliárd forint nagyságrendű építési feladatot generál, elsősorban a mikró és kisvállalkozások számára. A szakszövetség leszögezte: a felújításokhoz szükséges magyarországi gyártású építési termékek és a kivitelezői kapacitás rendelkezésre áll.

A lakosság figyelmét az ÉVOSZ elsődlegesen a hazai gyártású, környezeti minősítéssel rendelkező termékekre hívja fel, amelyek a www.termekinfo.emi.hu oldalon érhetőek el.
    

Arra is kitértek, hogy a támogatás alapfeltételét jelentő 30 százalékos energiamegtakarítás különböző felújítási módokon érhető el. A szakszövetség szerint a lakóingatlan műszaki adottságaiból kiindulva, a támogatást kérelmező pénzügyi lehetőségeit is számításba vevő szakértői közreműködés kell az alapos előkészítéshez.


Ezen felül javasolják, hogy a kivitelezőt is minél előbb vonják be az energiamegtakarítást célzó előkészítésbe. Az ÉVOSZ a támogatási program végrehajtásához közreműködőnek - az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ofp.emi.hu oldalán - regisztrált vállalkozásokat ajánlja, ugyanis ezen vállalkozások például a felújításhoz szükséges anyagok beszerzéséhez és a kivitelezéshez a felhasználható támogatási összeg 75 százalékos nagyságrendjében előleget tudnak lekérni az egyébként utófinanszírozású támogatási programban.
    

Közölték, hogy a támogatási összeg önerős kiegészítésével olyan mértékű felújítás is elvégezhető, amelynek eredményeként akár 50 százalékos nagyságrendű energiamegtakarítás is elérhető. Ennek megvalósításához azt szorgalmazza az ÉVOSZ, hogy minél több építési terméket regisztráljanak a gyártók és forgalmazók a támogatási program információs rendszerében, megszerezve ezzel az egyszerűsített környezeti minősítést is a termékhez.
    

Hozzátették, a támogatási program gyors elindulása lehetőséget teremt arra, hogy már az idei őszi fűtési szezonra elkészüljenek a jelentős energiamegtakarítást eredményező lakásfelújítások. Az ÉVOSZ becslése szerint Magyarországon mintegy 2,2 millió olyan lakóingatlan van, ami a programba bevonható. Ezért is fontos, hogy az Otthonfelújítási programot a tapasztalatok felhasználásával, újabbak is kövessék. Szükségesnek tartják például, hogy a jövőben a társasházi lakások is felújítási program részesei lehessenek - olvasható a szakszövetség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com