ÉVOSZ: bővül az építőipari szakmákat választó tanulók köre

Bővül az építőipari szakmákat választók köre: négy évvel ezelőtt az iskolarendszerben építőipari szakmunkásnak 9 ezren tanultak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben viszont már meghaladta a 16 ezret - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtökön az MTI-vel.Kiemelték, hogy a kereseti lehetőségek, a képzés ideje alatt kapható ösztöndíj, a biztos munkalehetőség és az új szakképzési törvény adta lehetőségek egyaránt ráirányítják a szülők és gyerekek figyelmét az építőiparra. A legtöbben Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron vármegyében választják az építőipari szakmákat, amelyek közül a diákok évek óta a szobafestő-mázoló és a kőműves iránt érdeklődnek a leginkább.  
    

A közleményben Koji László, az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a legnagyobb húzóerőnek az építőipari szakmunkások iránti nagy keresletet, a biztos munkalehetőséget és a növekvő béreket lehet tekinteni. Egyúttal az ÉVOSZ azonban arra is rámutatott, hogy évente mintegy 25 000 szakmunkás éri el a nyugdíjkorhatárt, akiknek jelentős része ott is hagyja az építőipart. Pótlásuk a biztató létszámbővülés ellenére az iskolarendszerben végzettekkel továbbra sem megoldott.
    

Ezért az ÉVOSZ nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat. A szakszövetség tagszervezetei közül eddig 40 vállalkozás jelentkezett létesítményeik szakmai bemutatására a 7., illetve 8. évfolyamos általános iskolai tanulók részére a szeptembertől induló tanév elejére. A programban résztvevő vállalkozásokról és általános iskolákról az ÉVOSZ titkárságán (06-1-201-0333) lehet érdeklődni.  
    

Koji László az MTI-nek elmondta, a pályaorientációs program célja, hogy az építőipari szakmákat a megvalósult létesítmények segítségével tudják bemutatni, és egyúttal eloszlassák az építőipari munkakörülményekkel összefüggő tévhiteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com