ÉVOSZ: enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség

Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint az ÉVOSZ a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedők (Akker-Plus, a Lambda System, a Masterplast, a Piramis és az újHáz ) vezetői, valamint a kormányzat részéről Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó és Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos bevonásával közösen készítette el a magyarországi építési piac anyagellátásának helyzetértékelését.
    

Az elemzésben részt vevők hangsúlyozták, hogy az előre nem látott, összességében 30 százalékos építőanyag-áremelkedéseket március és augusztus között meghatározóan az építőanyagok és építési termékek piacán tapasztalt világkereskedelmi folyamatok okozták. A legnagyobb áremelkedések azoknál a termékeknél voltak, ahol alapvetően importra szorul a magyar építési piac: a fa, az acél, a réz és alumínium, valamint vegyipari alapanyagú termékek ára nőtt drasztikusan, 50 vagy akár 100 százalékkal.
    

Kiemelték, a meghozott kormányzati intézkedések nagyban hozzájárultak az anyaghiány elkerüléséhez és a bányaipari termékek árának mérséklődéséhez. A világkereskedelmi feszültségek enyhülése és a nagy forgalmú építőanyag-kereskedők alternatív import piaci beszerzései nyomán szeptember elejétől a kritikus építőanyagok piacán az árak már 10-15 százalékkal mérséklődtek.
    

Arról is beszámoltak, hogy a kormány és az ÉVOSZ kérésének megfelelően a konzultáción részt vevő kereskedő-szolgáltató nagy vállalkozások megerősítették, hogy a várható építőanyag-gyártási, beszerzési ármérsékléseket a kiskereskedelmi árakban is érvényesíteni fogják, vagyis az a fogyasztók számára is érzékelhetővé válik. Az építőanyag-kereskedők piacán jelentős a verseny, nincsenek domináns, piactorzító erejű pozíciók, ami kedvezően hathat az árakra.
    

Hozzátették, a kivitelezők és kereskedők közös várakozása, hogy 2021 hátralévő részében a távol-keleti beszállítások továbbra is bizonytalanok és drágák maradhatnak. Az anyagellátást elsődlegesen a szomszédos országokból a hagyományos üzleti kapcsolatokkal célszerű megoldani. Az ÉVOSZ az építésgazdasági lánc minden szereplőjétől azt kéri, hogy a 48 százalékos importfüggőséget csökkentse 30 százalék körüli szintre - olvasható az ÉVOSZ közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com