ÉVOSZ felmérés: árbevételük csökkenésére számítanak az építőipari cégek az első félévben

Az építőipari vállalkozások várakozása szerint árbevételük csökkenhet, a szakcégeké pedig stagnálhat az idei első félévben a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) friss felméréséből.

A szakszövetség felmérésében részt vevő mintegy 400 vállalkozás túlnyomórészt kft.-ként működő, magyar tulajdonban lévő vállalkozás volt.

evosz

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint tavaly az ágazatban folytatódott a lassú növekedés, a cégek kétharmada az értékesítés nettó árbevételének kismértékű növekedéséről számolt be.

Ez az árbevétel-arányos jövedelmezőség növekedésében is jelentkezett, ugyanakkor a mutató a válaszadók több mint harmadánál a korábbi évekhez hasonlóan még mindig alacsony, 3 százalék alatti. Magasabb jövedelmezőség inkább a szakosodott, egy adott szakterületre fókuszáló szakcégek körében jellemző.

A cégek várakozásai szerint a kormány lakásépítést ösztönző programja, illetve a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) következményeként a magánmegrendelések irányába jelentős pozitív elmozdulás lesz. Az építési-beruházási célú közmegrendelések visszaesése azonban sok céget elbizonytalanít.

A válaszadó cégek több mint fele az élőmunkához kapcsolódó adó- és járulékfizetési terhek mértékét, a megrendelések hiányát, valamint markáns tényezőként a szakemberhiányt jelölte meg a növekedés akadályaként.

A válaszadók több mint egyharmadának nincs kellő számú és összetételű szakmunkása. A felmérés során hiányszakmaként szinte minden építőipari szakmát megemlítettek, de leginkább az ácsot, a kőművest, a bádogost és a villanyszerelőt.

A megkérdezett cégek több mint fele a létszám megtartásával kívánja folytatni tevékenységét. A létszám csökkentését elsősorban azok a vállalkozások tervezik, amelyek jövedelmezősége továbbra is alacsony szinten van, 3 százalék alatti.

A vállalkozások tavaly és 2016-ban is az inflációt meghaladó mértékben, 5-6 százalékkal emelték a béreket és az egyéb juttatásokat a felmérés szerint, ám az ágazati átlagbér még így is 33 százalékkal elmarad a versenyszféra összességének szintjétől.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com