ÉVOSZ: országszerte nőtt az átadott új lakások száma

A vidék utoléri Budapestet, a községekben az idei első három negyedévben majdnem 50 százalékkal több lakást adtak át, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke (ÉVOSZ) az M1 aktuális csatornán szerdán.Koji László emlékezetett: 2018 első kilenc hónapjában 10 ezer lakást adtak át, ez 28 százalékos növekedés a tavalyi év azonos hónapjaihoz képest. Elmondta: az építőipar fellendüléséhez nagyban hozzájárult a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az 5 százalékos kedvezményes áfa. Az építések finanszírozása is könnyebb, mint pár évvel ezelőtt, hiszen a kereskedelmi bankok 3-5 százalék közötti forint alapú, fix kamatozású, hosszú kifutású hitelkonstrukciókban nyújtanak kölcsönt a lakosoknak - közölte.

    
Kiemelte: a jövőben a forgalmi adó visszaigénylésére is lesz lehetőség, ha a kormány elfogadja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kompenzációs csomagjában foglaltakat. Megemlítette, hogy az ÉVOSZ folyamatos konzultációt folytat a Pénzügyminisztériummal a 2020 január elsejétől hatályba lépő összes építkezési feltételről.
    

A Pénzügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy a kormány javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek arról, hogy 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs legyen alkalmazható az új lakóingatlanok értékesítésére, amennyiben azok 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek, vagy - a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében - az építésüket addig bejelentették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com