EY: az IND Group alapítója lett az év üzletembere

Vinnai Balázst, az IND Group pénzügyi technológiai szolgáltató vállalat alapítóját és ügyvezetőjét választották az év üzletemberének Magyarországon, az Ernst and Young által díjazottak névsorát szombaton este hirdették ki - közölte a cég vasárnap az MTI-vel.

EYA "Példakép" elismerést Majoros Béla József, a Csaba Metál Öntödei Zrt. vezérigazgatója, a "Merész újító" díjat Árvai Péter, a Prezi.com Kft. társalapítója és ügyvezetője, a "Jövő ígérete" elismerést pedig Fazekas Gábor, a Mikropakk Kft. ügyvezető igazgatója kapta - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Emlékeztetnek arra, hogy Vinnai Balázs 2005-ben már elnyerte "A jövő ígérete" különdíjat.

A díjalapító közleményében ismerteti: az idén a pályázók elsősorban az IT szektort és a gyártó cégeket képviselték. A megmérettetésen induló vállalkozások összbevétele megközelítette a 150 milliárd forintot, és országszerte közel 5000 munkavállalót foglalkoztatnak.

A budapesti és vidéki jelöltek közel azonos arányban vettek részt az idei pályázaton. A legfiatalabb cégvezető 28 éves volt, míg a legidősebb a 74. életévét töltötte be.

Az Ernst and Young világszerte nagy presztízsű üzleti elismerésének hazai díjazottjait minden évben egy független bírálóbizottság választja ki, nemzetközileg felállított kritériumrendszer alapján.

A döntésben a díjazott által vezetett társaság eredményei mellett a stratégiai szemlélet, a személyes integritás, a kockázatvállalási hajlandóság, a nemzetközi hatás, valamint az innovációhoz való hozzáállás továbbra is fontos szerepet játszik - olvasható a közleményben.

Az Ernst and Young 1986-ban Amerikában indította útjára az Entrepreneur Of The Year (EOY) programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat, amely az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint a kimagasló teljesítményt felmutató üzletemberekről szól. 2003 óta Magyarországon is odaítélik a kiemelkedő presztízsű kitüntetést.

A díjat korábban Sándor József (2012), Soós Csaba (2011), Bodrogai Ferenc (2009), Gerendai Károly (2008), Jaksity György (2007), Bojár Gábor (2006), Demján Sándor (2005), Kürti Sándor (2004) és Csányi Sándor (2003) vehette át.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com