EY: az uniós nagyvállalatoknak leányvállalataik és beszállítóik jogsértéseiért is felelniük kell majd

Az Európai Unióban működő nagyvállalatoknak egy uniós tervezet értelmében várhatóan  leányvállalataikat és beszállítóikat is át kell világítaniuk az emberi jogok biztosítása és a környezet károsítása szempontjából, a gondatlan cégeket szankciók fogják sújtani ; becslések szerint csak Magyarországon több mint ezer vállalat lehet érintett - hívja fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.Az MTI-hez eljuttatott közleményében a cég rámutat: a vállalatoknak időben fel kell készülniük az új szabályozásra, meg kell tenniük a szükséges lépéseket, és számot is kell adniuk a területen tett erőfeszítéseikről. Egy esetleges botrány ugyanis könnyedén bizalmi válságot okoz a cég számára munkavállalói, befektetői és vevői körében is.
    

Az EY ismerteti: még idén júniusban kezdődhetnek a tárgyalások az uniós tagállamokkal a CSDDD (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), az úgynevezett vállalati fenntarthatóságot elősegítő tervezetről. A javaslat minden Európai Unión belül működő nagyvállalatra vonatkozik, amely legalább 500 embert foglalkoztat és 150 millió eurót meghaladó nettó világpiaci árbevétellel rendelkezik.
    

A CSDDD értelmében az érintett társaságoknak be kell azonosítaniuk és szükség esetén meg kell akadályozniuk a tevékenységük emberi jogokra és környezetre gyakorolt káros hatásait. Az átvilágítási kötelezettség a szervezetek leányvállalataira és értékláncaira, így beszállítóikra is vonatkozik. A nagyvállalatoknak rendelkezniük kell egy olyan tervvel is, amely biztosítja, hogy stratégiájuk összeegyeztethető a Párizsi Megállapodás céljaival.
    

A közlemény idézte Lukács Ákost, az EY Klímavédelemmel és Fenntarthatósági szolgáltatásokkal foglalkozó területének vezetőjét, aki kifejtette: a fenntarthatóság központi kérdéssé vált a társaságok működése szempontjából, ami miatt egyre inkább beépítik a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) tényezőket a stratégiájukba. A CSDDD ezen felül elvárja, hogy a szervezetek alaposabb átvilágítást végezzenek még a beszállítóikon is. Amennyiben nem tesznek eleget ezeknek a kötelezettségeiknek, akár súlyos kártérítések megfizetésére is kényszeríthetik őket.
    

A közlemény emlékeztet: az Európai Parlament már tavaly év végén elfogadta az európai fenntarthatósággal összefüggő vállalati jelentéstételről szóló irányelvet (CSRD). A CSRD 2024-től egységesíti a társaságok fenntarthatósági jelentéstételét, így a pénzügyi cégek, a befektetők és a szélesebb nyilvánosság összehasonlítható és megbízható információkhoz juthat arról, mit tesznek a szervezetek az ESG megfelelés érdekében.
    

Az EY hatástanulmánya szerint az eddigi mintegy 11 ezerről közel 50 ezerre nőhet azoknak az EU-s vállalkozásoknak a száma, amelyekre vonatkozik a jelentéstételi kötelezettség, becslések szerint csak Magyarországon több mint ezer vállalat érintett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com