Farkas Sándor: stratégiai kérdés a mezőgazdaság GMO-mentessége

Magyarország stratégiai kérdésként kezeli a mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését, és az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Kozárdon, egy szakmai konferencián.Farkas Sándor ismertette: a parlament 2006-ban fogadta el az ország GMO-mentes stratégiáját, és 2012-től alaptörvényi védelmet kapott a mezőgazdaság GMO-mentessége. Az Európai Mezőgazdasági Fajtavédelmi Alapítvány és a Dunavölgyi Nemzetközi Génmegőrző Egyesület által szervezett Nógrád megyei konferencián Farkas Sándor hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az európai mezőgazdaság is legyen mentes a genetikailag módosított szervezetektől.

    
Mint elmondta, Magyarország az Európai Unióban is élére állt a GMO-mentes fehérje önrendelkezést célzó kezdeményezéseknek.

Eredménynek nevezte, hogy az európai GMO-mentes fehérjepolitikát célzó, 2012-ben megalakult Duna Szója Szövetségnek köszönhetően folyamatosan nő az unió szójatermelése, 2016-ról 2017-re 2,7 százalékkal, összesen 2,3 millió tonnával nőtt.
    

Magyarország 2015-ben meghirdette a Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezést, azon államok összefogását, amelyek elutasítják a genetikailag módosított szervezetek mezőgazdasági alkalmazását - emlékeztetett az államtitkár, és kiemelte a magyar-német kezdeményezésre tavaly bejelentett Európai Szója Nyilatkozatot. Ez a nyilatkozat hirdette meg, hogy Európának új, átfogó fehérjepolitikára van szüksége a mezőgazdaságban és az élelmiszergyártásban.
    

Az Agrárminisztérium államtitkára kitért arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát. Mint fogalmazott, az élelmezési és mezőgazdasági célú genetikai erőforrások, a kultúrnövény és haszonállat fajok, fajták kiemelt fontosságú nemzeti örökség. Kormányzati célnak nevezte egy állami génbankhálózat kialakítását, hogy valamennyi őshonos magyar haszonállatfajta génmegőrzése biztosított legyen.
    

Farkas Sándor felidézte, hogy februárban megjelent az egyes génmegőrző intézmények fejlesztésének és kiemelt programjainak támogatásáról szóló kormányhatározat, amelynek alapján 2022-ig mintegy 12 milliárd forint áll rendelkezésre a génmegőrzési célok megvalósítására. Bablena Ferenc (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat alelnöke a konferencián üdvözölte a kormány mezőgazdaság-fejlesztési szándékait, ami része annak, hogy a kormányzati politika a városok fejlesztése mellett a vidékfejlesztés felé indul el.
    

Becsó Károly (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, reméli, hogy ez a vidék, és az itt élő szakemberek is be tudnak kapcsolódni a kormányzati programokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com