Fazekas: folyamatosan javul a magyar borok minősége

A magyar borok minősége egyre javul és ezt külföldön is elismerik - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré válik a most rendelkezésre álló adatok alapján.

bor1

Elmondta, a magyar borászok közül egyre többen érdeklődnek a borkiválósági program iránt, amit az is mutat, hogy a fehér borokat bemutató most megjelent kötetben több mint 250 tétel szerepel.

A kötetbe 544 tételt jelöltek és ebből a bírálók 265 tételt választottak ki: a tételek közül 219 háromcsillagos, 41 négycsillagos, míg 5 ötcsillagos kategória-besorolást kapott.

Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a program 2013-ban indult és egyre sikeresebb. Ez a kötet az ötödik, amelyben közzéteszik az érdeklődők számára a magyar borkiválóságokat. A mostani harmadik, fehér borokat tartalmazó kötet - eddig két vörös borokat bemutató könyv jelent meg - nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is tartalmaz információkat.

Pál Sándor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke közölte: a borkiválóság-programot a HNT kezdettől fogva támogatta és mindent megtesz a sikere érdekében. Jelezte: a mostani borkiválóságok könyve az első, amely a HNT finanszírozásában kerül a nagyközönség elé.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke nagy eredménynek tartotta, hogy egyre több borász és pincészet ismeri fel annak az ingyen marketingnek a lehetőségét, amelyet a borkiválóságok könyvében való megjelenés jelent. Ezeket a köteteket ugyanis elsősorban kiállításokon és más nagy rendezvényeken terjesztik. Horkay András megjegyezte: amennyiben a tokaji aszúkat és a pezsgőket tartalmazó kötetet is a borkiválóságok könyveihez számolják, úgy a megjelent kiadványok száma már hat.

Kérdésre válaszolva Gál Péter közölte: a most megjelent borkiválóságok könyve már az interneten is elérhető lesz az érdeklődők számára.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com