Fazekas: nőtt a sertéshúsfogyasztás Magyarországon (2. rész)

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.Fazekas Sándor azt mondta: a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa 2016. január 1.jétől, később a sertésbelsőségek áfája is.

A gasztronómiai rendezvények is ráirányítják a figyelmet a sertésből készült telekre - tette hozzá.

    
A miniszter kiemelte, hogy az áfacsökkentés hatására érezhetően "fehéredett" az ágazat, növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, emelkedett a sertéshús fogyasztása, a sertéshús árának csökkenése pedig megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak. A visszajelzések szerint a kormány adócsökkentő politikája az emberek számára kedvező - jegyezte meg.
   

Fazekas Sándor kitért arra, hogy a baromfihúsfogyasztás is nőtt az áfacsökkentés hatására, és január 1-jétől a hal áfája is csökkent. A tárca vezetője kedvezőnek nevezte, hogy nő a külpiaci keresletet is a sertéshús iránt: 2017 első tíz hónapjában éves összehasonlításban 13 százalékkal bővült a sertéshús kivitelének értéke. A sertéságazatban véget ért a nemzetközi piaci válság, kezd visszaállni a korábbi állatlétszám - fűzte hozzá.
    

A miniszter szólt arról is, hogy az őshonos mangalica fajta természetes magyar élelmiszer, amely népszerű a belső és a külső piacokon egyaránt. Magyarországon jelenleg 220 gazdaságban foglalkoznak mangalicával, míg 2011-ben 136 tenyészet volt. A hatezres tenyészkoca-állomány is mintegy tízezerre nőtt az elmúlt években - mondta.


Prémiumterméknek számít a mangalicahús a távoli piacokon, például Japánban, Koreában, Hong-Kongban, Kínában is. A mangalicakolbász, -szalámi, -szalonna keresett hazánkban is - számolt be. Fazekas Sándor példaértékűnek nevezte a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének munkáját, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium is támogat évi 175 millió forinttal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com