Fazekas Sándor: a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható idén

Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásán.Fazekas SándorFazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle során arról beszélt: a 200 ezer hektáron vetett őszi árpát már learatták, 1 millió tonnát sikerült betakarítani, 5 tonna a termésátlag. A mintegy 1 millió hektáron vetett őszi búzának eddig 20 százalékát aratták le, a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható, az előrejelzések szerint az elmúlt évhez hasonlóan 5 millió tonna körüli össztermés várható - tette hozzá.

A miniszter elmondta: ezzel az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona- és takarmányszükséglete biztosított és exportra is jut. Fazekas Sándor szerint érdemes tárolni a terményt, hogy a kedvező piaci árakat kihasználva tudják értékesíteni a gazdák, az ehhez szükséges raktárkapacitás rendelkezésre áll az országban.

A miniszter kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén nemesített magyar búzafajtákat aratnak, amelyek a szombati határszemle tapasztalatai alapján kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt képesek akár meghaladni is a hektáronkénti 7 tonnás termésmennyiséget.

Fazekas Sándor nyilatkozott az M1 aktuális csatornának is, közölve, hogy az aratás fennakadás nélkül, folyamatosan zajlik. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar vetőmagtermelés mindig is kiemelkedő volt. Czimbalmos Róbert, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a miniszteri látogatás során elmondta: az intézet területén vetett búza esetén 7, az árpánál 8, míg a repcénél 3 tonna hektáronkénti terménymennyiségre számítanak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com