Fazekas Sándor: elsőrendű feladat a vidéken élők helyzetének javítása (2. rész)

A nemzeti ügyek kormánya számára elsőrendű feladat a vidéki térségekben élők helyzetének javítása, beruházások megvalósítása - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a XI. Tiszaigari Őszi Vigadalom elnevezésű rendezvényen.Fazekas Sándor, aki egyben a rendezvény fővédnöke is, elmondta: a 900 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település az elmúlt években szépen fejlődött, több beruházás valósult meg. A tiszaigari fejlesztések között említette a templomok megújulását, továbbá a helyi arborétumban 60 millió forintból épült egy nívós szálláshely, amelynek köszönhetően a település be tud kapcsolódni a Tisza-tó és környéke, valamint a Hortobágy és környéke idegenforgalmába.

   
Hozzátette, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban számos pályázatot nyert Tiszaigar: hűtőház kialakítására 70 millió forintot, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 60 millió forintot, települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésre 340 millió forintot nyert a település.




Ezen túl a Start munkaprogramban tárolóépület épül 18 millió forintból, buszöblöt és gyalogátkelőhelyet alakítanak ki 14 millió forintból, az orvosi rendelő megújítása 30 millió forintból, a szikvízüzem kialakítása 60 millió forintból fog megvalósulni, 40 millió forintból új polgármesteri hivatal épül - sorolta a beruházásokat a miniszter.
    

Fazekas Sándor szombat délután köszöntőt mondott a Tiszaszentimrei Őszi Folklór Fesztiválon is. A miniszter a helyieknek átadta a Legszebb Magyar Konyhakert díjat is. A földművelésügyi miniszter elmondta: Tiszaszentimre is eredményesen fejlődött az elmúlt években, eredményes a Start munkaprogram, továbbá a közelmúltban létesült paprikafeldolgozó üzem termékei már megtalálhatóak a piacokon.
    

Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: a nyári termés közepes képet mutatott, az őszi betakarítástól függ a végeredmény. A magyar gazdák idén is bizonyítottak, hiszen a szélsőséges időjáráshoz alkalmazkodva meg tudják termelni az ország ellátásához szükséges élelmiszert és exportra is jut a termékekből - közölte.
    

Hangsúlyozta: stabil a mezőgazdaság helyzete, nőtt a foglalkoztatás. Hat év alatt több mint 50 ezer új munkahely létesült, ez a fiatalok vidéken és helyben maradást is segíti. Az agrárszakképző intézményekbe történő beiskolázás nem csökkent, miközben a gyermeklétszám egyre alacsonyabb - emelte ki a miniszter. Hozzátette: ez mutatja, hogy a fiatalok számára a mezőgazdaság, az élelmiszerfeldolgozás ígéretes terület, ami miatt érdemes tovább tanulniuk és ahol el lehet helyezkedni.


A mezőgazdaság több területén már munkaerőhiány van, az állattartásban, a mezőgépészetnél és a kertészeteknél ez már érzékelhető - tájékoztatott. Elmondta, hogy mintegy 100 ezer látogatót várnak a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK), amelynek díszvendége Japán lesz.
   

Fazekas Sándor kínai útjáról elmondta: Kína Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, agrártermékeinek is fontos felvevőpiaca, az export mintegy 10 százaléka oda irányul. Hozzátette: napirenden van a takarmánykukorica, a tej- és tejtermékek kivitelének engedélyeztetése. Ezen kívül a vetőmagexportról, az internetes kereskedelem vonatkozásában pedig egy magyarországi logisztikai bázis létrehozásáról tárgyalt a kínai partnerekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com