Fazekas Sándor: nincs szükség találkozóra a magyar-osztrák földvitában

Fazekas Sándor nem látja szükségét annak, hogy találkozzon Ausztria mezőgazdasági miniszterével a magyar-osztrák földvita ügyében.

A vidékfejlesztési miniszter a Nyírség hagyományőrző és kulturális értékeit bemutató rendezvény megnyitóján szombaton Napkoron azt mondta: nem tartja szükségesnek, hogy egy olyan miniszterrel találkozzon, "aki kijelentéseivel folyamatosan sértegeti a magyarokat a magyar föld és Paks miatt". Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a hazai földtulajdon sorsa magyar kérdés, és azt Magyarország természetesen saját maga rendezi. Hozzátette: a törvények szerint az osztrák bérlők illegálisan szereztek termőföld-használati jogot annak idején, ezt nem lehet megkérdőjelezni, és a rendelkezések mindenkire egyformán vonatkoznak.

mezőgazdaságFazekas Sándor tájékoztatása szerint az osztrák mezőgazdasági miniszter még karácsonykor kért találkozót földügyben. A vidékfejlesztési miniszter azt mondta: akár Napkor is lehetett volna a megbeszélés helye, de nem hívta meg Andrä Rupprechtert, mert nem látja szükségét a találkozónak azután, hogy osztrák kollégája sértő kijelentéseket tett a földügyben, sőt a paksi atomerőmű fejlesztésének kérdésében is. "Felháborítottak bennünket ezek a kijelentések!" - tette hozzá a magyar miniszter.

Megjegyezte, hogy "mi magunk kívánjuk intézni sorsunkat", az ország belső kérdései érthetően nem tartoznak másra.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, aki szintén ott volt a napkori rendezvény megnyitó ünnepségén, az MTI-nek kifejtette: az osztrák gazdálkodók úgynevezett "zsebszerződéseket", illegális megállapodásokat kötöttek annak idején termőföld-használati jogra. Egyetlen céljuk lehetett, hogy később tulajdonhoz juthassanak - mondta.

A néppárti osztrák mezőgazdasági miniszter pénteken a berlini nemzetközi Zöld Héten (Grüne Woche), a világ egyik legnagyobb agrárvásárán élesen bírálta az új magyarországi földtörvényt. Azt állította, hogy a jogszabály az osztrák gazdákat megfosztja a - szerinte - törvényesen megszerzett magyarországi földtulajdonuktól. Andrä Rupprechter véleménye szerint a magyar törvény ellentétes az európai uniós joggal. Az osztrák miniszter megismételte, hogy Ausztria ezért az Európai Tanács és az Európai Bizottság elé viszi az ügyet. Az osztrák tárcavezető azt is állította, hogy a berlini vásáron előzetes egyeztetés alapján akart találkozni Fazekas Sándorral az ügyben.

A magyar Vidékfejlesztési Minisztérium erre reagálva azt közölte, hogy nem volt előzetesen egyeztetett időpont a berlini találkozóról, az osztrák tárcát ugyanis tájékoztatták arról, hogy Fazekas Sándor más kormányzati ügyekkel kapcsolatos elfoglaltságai miatt nem tud részt venni a kiállításon. A becslések szerint 200 ezer osztrák gazdálkodó lehet érintett a földkérdésben, ők 1994 után összesen nagyjából 200 ezer hektárnyi magyarországi termőföld használatát szerezték meg.

forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com