Fazekas Sándor: támogatni kell a magyar kis- és középvállalkozásokat

Támogatni kell a magyar kis- és közepes vállalkozásokat, amelyek a külföldi óriáscégeknél jobban bírják a piaci versenyt és nehezebb gazdasági körülmények között is helyben maradnak - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter egy új ipari park pénteki avató ünnepségén, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen.

fttFazekas Sándor emlékeztetett: ahogy országszerte, úgy ebben a térségben is munkáltatóként meghatározó jelentőségű szocialista nagyvállalatokat "sodort el a rendszerváltás". Fontos, hogy ezek helyét és szerepét kezdik átvenni újonnan létrejövő kisebb társaságok, amelyek a közfoglalkoztatás lehetősége mellett a versenyszférában is egyre több munkahelyet teremtenek.

Mint mondta, támogatni kell ezeket a zömében magyar kis- és közepes vállalkozásokat, melyek a külföldi óriáscégeknél jobban bírják a piaci versenyt és nehezebb gazdasági körülmények között sem "csomagolnak össze és költöztetik más országba" üzemeiket.

Fazekas Sándor szerint a pénteken átadott, 17 hektáros ipari park komoly perspektíva a kunsági kisváros számára, biztos sikerre van ítélve, hiszen már több biztos befektető és érdeklődő jelentkezett a területre, amely különösen az élelmiszeripari beruházások számára nyújt jó lehetőséget.

Az eseményen a tárcavezető átadta a helyi önkormányzat 1,8 milliárd forintos adósságállományának állami átvállalásáról szóló bizonyságlevelet is. Kijelentette: a kormány a hitelkonszolidációval is segíti a fejlődés időszakába lépett Kunhegyes terveinek megvalósítását.

Szabó András polgármester az adósságrendezésről szólva kiemelte: a település fél évszázad után szabadult meg pénzügyi terheitől. Az ipari parkról elmondta: a már biztos betelepülők közül lesz egészségügyi papírokat előállító, ásványvíz palackozó, fűtőberendezéseket gyártó és pellet-, valamint brikettgyártó üzem is.

Ide települ egy napraforgó feldolgozással foglalkozó magyar-kínai cég is, itt hozza létre közép-európai központját. Az újabb érdeklődők között pedig egy tisztán kínai tulajdonú gombatermesztő vállalkozás is van. Közölte: a társaságok közül három jelentős összegű uniós és állami pályázati támogatást nyert el.

A vezető elmondta: a jelentkezőknek ingyen adtak 5000-15 000 négyzetméteres területet. Az első 5-6 cég beindulásától 100-150 új munkahelyet remélnek – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com