Fazekas: több tízmilliárdos fejlesztés a környezet- és természetvédelemben (2. rész)

Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen.Fazekas Sándor a Szféra-Tisza Kft. által szervezett Tiszta tó a Tisza-tó című környezetvédelmi konferencián és a Tisza-tavi polgármesterek találkozójának szakmai rendezvényén tartott előadásában elmondta: a nemzeti ügyek kormánya valamennyi kabinet közül a legelkötelezettebb és a legtöbbet teszi a környezet-és természetvédelemért.

Hozzátette: mintegy 100 ezer hektáron tudják javítani a védett természeti területek állapotát a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve más programok keretében.

Szólt arról, hogy folyamatosan fejlődik Tisza-tó környéke, elkészült a kerékpáros centrum, egyedülálló látványosság a kiskörei hallépcső, tervezik a Tisza-tavi vízi sétány bővítését. Kiemelte: a Tisza-tó környezetében található megyék foglalkoztatottsági helyzete javult, felére csökkent a munkanélküliség, a térségben keletkező jövedelem mintegy harmadával-negyedével nőtt.


A kereskedelmi szálláshelyek forgalma is dinamikus növekedést mutatott 2010 és 2016 között, a vendéglétszám Heves megyében megduplázódott, Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 34,7 százalékkal nőtt - mondta, hozzátéve: ebben szerepe van egyebek mellett a termálturizmusnak és a Tisza-tavi templomok program révén megújult templomoknak is.


Az eseményen a Tisza-tó zöld nagykövete megbízólevelet Horváth Béla, a  Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) nyugalmazott főmérnöke kapta. A Tisza-tavi régióért díjat Szabó József, törökszentmiklósi elnök-lelkész és egyházmegyei főjegyzőnek adták át. Az Év Tisza-tavi polgármestere díjat Molnár János, Berekfürdő (független) polgármestere vehette át.


A Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi projektet első alkalommal 2016-ban hívta életre a  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala. A program második ütemben idén tovább folytatódik a projekt nevét viselő környezetvédelmi konferenciával, amely a Tisza-tavi térségben 2003 óta, a Szféra-Tisza Kft. által megrendezett Tisza-tavi polgármester találkozó hagyományait folytatja. Célja felhívni a figyelmet a környezettudatos szemléletre és magatartásformára,valamint a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, népszerűsítésére.


A konferencián előadást tartott még Horváth Lajos, a Kötivizig műszaki igazgatóhelyettese a hulladékkezelés fontosságáról a 2017-es tiszai jégzajlás tükrében. A hulladékgazdálkodás és szemléletformálás összefüggéseiről Búsi Lajos a Földművelésügyi Minisztérium (FM) képviseletében, míg a nemzeti parkok szerepéről a Tisza-tó térségében témakörről Rácz András, az FM környezetügyért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta a jelenlévőket.


A program kísérőrendezvényeként hungarikumokat és nemzeti parki védjegyes termékeket mutattak be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com