Februárban is csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint

Az NFSZ a honlapján közölte: az év második hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,1 százalék.

A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett - tették hozzá. Februárban 52 900 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,9 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 0,8 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,8 százaléka, 27 500 volt pályakezdő.

A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Somogy megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az év második hónapjában 42 300 volt a 25 év alatti és 64 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,1, illetve 23,2 százalékot tett ki. Az álláskeresők 25,4 százaléka - 70 900 ember - tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 10,0 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az NFSZ adatai szerint februárban 150 700 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 42,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 46,0 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.



A foglalkoztatók 74 100 új betölthető álláshelyet jelentettek be februárban, ezek 77,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 57 100 volt, amelynek 87,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Februárban 146 400 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 88 200 betöltetlen maradt. Az év második hónapjában 1062 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók.

Az elbocsátások a szektorok közül a nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelmet, az üveg-, üvegtermék gyártását, a járó beteg és a fogorvosi ellátást, a monetáris közvetítést, az építményüzemeltetést, valamint a közúti jármű gyártást, területileg pedig Budapestet, valamint Fejér, Hajdú-Bihar, Vas és Veszprém megyét érintették. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt a 2017. november - 2018. januári gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 173 700-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,5 százalékponttal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com