Fedezetelvonás gyanúja miatt feljelentés a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében

soltvadkerti takarékszövetkezetFedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át hat takarékszövetkezethez – közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.

Kerényi János hangsúlyozta: kiderült, hogy a végelszámolás megkezdése előtt egy évvel hat takarékszövetkezet – Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Mecsekvidéke Takarékszövetkezet, Örkényi Takarékszövetkezet, Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Tisza Takarékszövetkezet - elnök-igazgatója tagja volt a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsának. A TAKIVA intézményvédelmi alaphoz tartozó takarékszövetkezetekhez a végelszámolás folyamán mintegy 4 milliárd forint értékű jó hitelt került át engedményezési megállapodással – tette hozzá.

Az állam a 2012. június 1-jén megkezdődött végelszámolás után a rendkívüli helyzetre reagálva megsegítette az önkormányzatokat, 267 millió forint összegű betétet engedményezéssel átvett az önkormányzatoktól, és ezzel belépett a hitelezői körbe - emlékeztetett Kerényi János. Azzal, hogy az állam bejelentette hitelezői igény jogosultságát, új helyzet állt elő, mert betekintést nyerhetett a végelszámolás megkezdése előtti időszak történéseibe – mondta a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy így már kikérhette a megkötött szerződéseket, megállapodásokat, valamint a végelszámolás folyamán a végelszámoló által kötött megállapodásokat is.

Kerényi János idézte a hitelintézeti törvényt, mely kizárja az úgynevezett belső ügyletet, melynek értelmében, aki a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsában végelszámolás előtt benne volt, az semmiféle pénzügyi műveletet nem hajthatott volna végre, ami esetleges hasznot, vagy előnyt jelent számára. A feljelentést az indokolja, hogy a soltvadkerti takarékszövetkezettől elvont 4 milliárd forinttal csökkent a felszámolói vagyon, így a betétesek, vagy részjegyesek, közöttük jelen esetben az állam, ennyivel kevesebb pénzhez juthat hozzá, miközben az adott takarékszövetkezetek másoknál előnyösebb helyzetbe kerültek - fogalmazott a kormánymegbízott.

Kerényi János adatai szerint a Soltvadkerti Takarékszövetkezetnél 39 milliárd forint betétállomány volt elhelyezve, 37 milliárd forintos hitelállomány és 2,5 milliárd forintos tulajdonosi részjegy mellett. A nem végleges adatok szerint 17 milliárd forint szinte behajthatatlan, rossz hitelkihelyezés történt. Kerényi János szólt arról, hogy a 100 milliárd forinttal rendelkező Országos Betétbiztosítási Alap eddig mintegy 32 milliárd forintot fizetett ki a Soltvadkerti Takarékszövetkezet százezer euró alatti betéteseinek.
A történtek is indokolták a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény elfogadását, az állam számára kiemelten fontos takarékszövetkezetek biztonságos működése, valamint a betétesek biztonsága érdekében – fogalmazott Kerényi János.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el a végelszámolást.
A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette a tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com