Fél év felkészülési időt kaptak a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók a kötelező Ntak-adatszolgáltatásra

Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére elindított törvénymódosítást, ennek értelmében 2023. január elsejétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (Ntak) felé - közölte az MTÜ kedden az MTI-vel.Kiemelik: a most elfogadott fél év halasztás több tízezer turisztikai vállalkozás technikai felkészülését és a személyzet képzését is támogatja. Felidézik, hogy Európában egyedülálló módon Magyarországon elsőként valósult meg a turisztikai szektorban az adatvezérelt irányítás: az Ntak a több mint 45 ezer szálláshely bekötése után a vendéglátó üzletekkel és a turisztikai attrakciókkal bővül, mindez a teljes turisztikai szektor digitalizálásának újabb mérföldkövét jelenti.
    

Tavaly november óta már több mint 10 ezer turisztikai attrakció és vendéglátó üzlet regisztrált a rendszerbe. Most csatlakoznak többek között a múzeumok, kastélyok, várak, a strandok és fürdők, a kalandparkok és álltakertek, valamint a zenés-táncos rendezvények is, azaz minden olyan turisztikai attrakció, ahol jegyértékesítés zajlik. A vendéglátó üzletek valamennyi típusa regisztrációköteles, az adatszolgáltatók körébe azonban csak az online pénztárgépet használók tartoznak - írták.
    

A szálláshelyek Ntak-csatlakozása után a rendszer bővítése azért kiemelten fontos, mert az adatszolgáltatással a teljes szektor forgalmi statisztikai adatairól valós kép áll rendelkezésre. A naponta érkező statisztikai adatok egyedülálló lehetőséget biztosítanak a turisztikai marketingaktivitások tervezéséhez, az ágazatot érintő döntések előkészítéséhez.
    

Közölték, hogy többek között az adatvezérelt marketingtevékenység eredménye az is, hogy a minden idők legjobb belföldi, 2021-es nyári időszaka után a 2022-es nyár is vélhetően kiemelkedő szezon lesz a magyar turizmus történetében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com