Feldman Zsolt: a kormány megerősítette a magyar gazdálkodók védelmét

A kormány megerősítette a magyar gazdálkodók védelmét, a termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően ugyanis mostantól gyorsabban megkaphatják a pénzüket a felvásárlóktól - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.Feldman Zsolt szerint a változásra azért volt szükség, mert a tapasztalatok alapján a több százezer gazdálkodó viszonya a felvásárlókkal nem mindig kiegyensúlyozott. Az elmúlt három év különösen nehéz volt a termelők számára, a kormány ezért most abban segített nekik, hogy a megtermelt áru ellenértékét időben kaphassák meg, ne kelljen hónapokig várniuk az őket megillető összegekre, és azokat ne mások kamatoztassák, hanem az, aki a terményeket előállította - fogalmazott.

Az államtitkár úgy véli, hogy a termelővédelmi törvénycsomag jelentős változást hoz ahhoz az időszakhoz képest, amikor a gazdáknak bíróságra kellett járniuk az igazuk érvényesítéséért. A nekik járó pénzt eddig is meg kellett kapniuk 30 napon belül, hiszen az erről szóló szabály 2012 óta érvényes, de ehhez mostantól az állami-hatósági szankcionálás lehetősége is hozzátartozik.

Feldman Zsolt közölte, hogy a határidőn túl fizető felvásárlók ágazatfelügyeleti bírságot kaphatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih), a meg nem fizetett összeg nagyságától függetlenül legalább 1 millió forintot. A 30 napos fizetési határidőtől az ágazati igények és szokások alapján el lehet térni.
A törvénycsomag arról is rendelkezik, hogy a gazdálkodók csak a tevékenységük során jelentkező kockázatokért felelősek, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a szállítás során vagy más okból keletkező veszteségeket szintén a termelőkre lehet hárítani - hangsúlyozta.

Közölte egyúttal, hogy a kormány határozottan kiáll a területalapú támogatások megőrzéséért, hiszen az nem Brüsszel kegyeiből jár, nem ajándékként kapják a gazdálkodók. Nagyon sok olyan környezeti feltételnek kell például megfelelniük az uniós előírások alapján, ami a költségeiket növeli, a bevételeiket pedig csökkenti.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette, hogy a hatósági védelem hatékony megoldás lehet a termelői szempontból káros esetekre. A gazdálkodók új lehetőséget kapnak az igazuk érvényesítésére, bejelentésük alapján a Nébih szigorúan léphet föl a jogsértésekkel szemben - tette hozzá Feldman Zsolt, aki a felvásárlóktól tisztességes üzleti magatartást vár. Véleménye szerint ez nekik is érdekük, mert ez a feltétele annak, hogy az ellátás megbízható és jó minőségű maradjon. A tartós, jó együttműködés mindenkinek előnyös, aki pedig nem felel meg a szabályoknak, annak nincs helye a piacon - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com