Felfelé módosították az amerikai GDP-növekedés évesített ütemét

Az első becslésnél és az elemzői várakozásoknál is jóval erősebb ütemben nőtt az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben - ez derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) által szerdán közzétett adatokból.Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) 3,0 százalékkal bővült április-júniusban az előző év azonos időszakával összevetve. Elemzők 2,7 százalékos növekedésre számítottak az első becslésben szereplő 2,6 százalék helyett.

   
Az első negyedévben még 1,2 százalék volt az éves GDP-növekedés. A második negyedévben a gazdasági növekedést a lakossági fogyasztás és a magánbefektetések hajtották, míg a kormányzati kiadások és beruházások csökkentek. A hazai össztermék több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 3,3 százalékkal, a magánbefektetések pedig 3,6 százalékkal - ezen belül a vállalatok kiadásai 6,9 százalékkal - nőttek a második negyedévben, míg az export 3,7 százalékkal, az import pedig 1,6 százalékkal bővült. A kormányzati kiadások és befektetések 0,3 százalékkal estek vissza.
  

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 4,0 százalékkal, 189 milliárd dollárral 19 ezer 246 milliárd dollárra emelkedett a második negyedévben az előző negyedévi 3,3 százalékos, 152,2 milliárd dolláros bővülés után. Az idei első fél évben 2,1 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság éves összevetésben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

http://ujhazak.com