Felfüggeszti a fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében ideiglenesen leállítja a villamos energia fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is, az ügyfeleket pedig arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.Korábban az E.ON is bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását. Az Elmű-Émász közleményében azt írta, a társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja a fertőzéstől, ugyanakkor garantálja szolgáltatásainak biztonságát a kihirdetett veszélyhelyzet idején.     

    
Az ügyfelektől átmenetileg azt kérik, hogy akiknél ez esedékes, az árammérő állását a cég digitális csatornáin adják meg. Hozzátették: automatikusan nem szükséges mérőállást küldeni, jelezni fogják az érintetteknek, amikor ez szükséges. Felhívták a figyelmet arra, hogy a mérőállások a legegyszerűbben az online ügyfélszolgálaton keresztül és az Elmű-Émász mobilapplikációjának segítségével adhatók meg.


A mérőállások bejelentésére telefonon is lehetőség van, de arra kérik az ügyfeleket, ha tehetik, az első két lehetőséget vegyék igénybe. Az egyes bejelentési csatornák pontos elérhetőségeit az alábbi linken lehet ellenőrizni: www.elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/ugyintezes/ugyintezesi-modok
Tudatták azt is, hogy az elmúlt néhány nap tapasztalatai alapján az ügyfelek megértéssel fogadták az online ügyintézés előtérbe kerülését.
    

A cég korábban már döntött arról, hogy személyes ügyfélszolgálati irodáit további intézkedésig zárva tartja, vállalták, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolják ki tartós számlatartozás miatt az áramot, és több halasztható tevékenységet is leállítottak, hogy támogassák a koronavírus terjedésének megakadályozására tett intézkedéseket - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com