Felfüggesztik a Magyar Telekom részvényeinek kereskedését csütörtökön aukció miatt

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart csütörtökön, emiatt 10 órától felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén az aukció lezárásáig - közölte a vállalat a tőzsde honlapján szerdán.A kibocsátó maga kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését, mivel az aukció során keletkező információk, illetve az aukció eredménye jelentős mértékben befolyásolhatja a részvények árfolyamát.
   

A társaság korábban bejelentette, a részvény-visszavásárlási aukció során legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából. Az aukció ajánlatgyűjtési szakasza május 25-én 10 órától 12.30 óráig tart, az ügyletkötési időszak pedig 12.30 órától 15.30-ig.
   

A tranzakcióban a részvétel önkéntes. A társaság által fizetett részvényenkénti ár nem haladhatja meg a 2022. évi egyedi auditált beszámolóban szereplő egy részvényre jutó saját tőke értékét, azaz részvényenként 691,5 forintot. A részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben ajánlhatják fel a részvényeiket a társaság részére megvételre az ajánlatgyűjtési időszakban.


A részvényesek részvényeiket több részletben, több áron is felajánlhatják. A részvények megvásárlására a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indulva kerül sor, legfeljebb a meghatározott keretösszeg erejéig - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com