Felminősítette a csarnoképítő Metál Hungária Holding Zrt.-t a Scope Ratings

Az eddigi B pluszról BB mínusz kategóriára javította stabil kilátással a csarnoképítő Metál Hungária Holding Zrt. hitelminősítését éves rendszeres felülvizsgálata során a Scope Ratings - tudatta a társaság az MTI-vel szerdán.A szombathelyi székhelyű cég hitelminősítésének javítása a szilárd piaci pozíciót tükrözi az ágazatban, ami egyszerre segíti a rövid távú bevételnövekedésben, valamint a hitelmutatók jelenlegi egészséges szinten tartásában a kedvezőtlen makrogazdasági kilátások ellenére.
   

A Metál Hungária Holding Zrt.

az egyik legjelentősebb szereplője a magyar építőiparnak, az ipari nagyberuházások elsőszámú beszállítói között van. Könnyűszerkezetes épületek kivitelezésére specializálódott szakcégként pedig számos meghatározó ipari, logisztikai és kereskedelmi, valamint közcélú létesítmény építésében vett részt 1996-os megalakulása óta.
    

A cég fejlődését mutatja, hogy eddigi legeredményesebb éve volt a tavalyi: árbevétele ugyanis egy év alatt 45 százalékkal emelkedett és meghaladta az 50 milliárd forintot, amely mellé 6 milliárd forintos EBITDA párosult. Üzemi eredménye 5 milliárd forintra nőtt a 2021-es 2,5 milliárd forintról. Adózott nyeresége 4,5 milliárd forint volt tavaly, az előző évi 2,5 milliárd forintot követően.
    

A Scope Ratings várakozásai szerint a Metál Hungária Holding Zrt. a következő években további erőteljes növekedésre számíthat, a hitelminősítő vállalat 2022-ben és 2023-ban egyaránt 60 milliárd forint feletti bevételre számít. Kreinbacher József, a Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója, többségi tulajdonos a közleményben kiemelte: a vállalat megalakulása óta elsődleges a magas minőség, a pontos teljesítés és a szigorú pénzügyi fegyelem. Ennek is köszönhető, hogy számos Magyarországon aktív világvállalat állandó partnerévé tudtak válni, miközben ma már közvetlenül és közvetve több mint 1200 munkavállalónak biztosítanak folyamatos munkalehetőséget - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com