Feltételekkel engedélyezte a versenyhatóság az OTP csoport mezőgazdasági és élelmiszeripari terjeszkedését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az OTP csoportnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon aktív NAGISZ csoport megvásárlását, de olyan feltételekkel, amelyek képesek versenysemlegesen kezelni az OTP és a Csányi csoport vezetői átfedéséből adódó helyzetet.A GVH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a versenyhatóság eljárása a ZA-Invest Béta Kft. Csillag Csemege Kereskedelmi Kft. feletti irányításszerzését vizsgálta. A ZA-Invest Béta Kft.

az OTP csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Magántőke Alap tulajdonában van, a céltársaság pedig a NAGISZ Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt., és a hozzá tartozó cégek holding vállalata. Ez a cégcsoport állítja elő egyebek mellett a Nádudvari márkát használó tej- és hústermékeket.

    
A közlemény szerint a két fél kapcsán a GVH nem talált káros versenyhatásokat, de a tranzakció felvetette a koordinatív hatás lehetőségét az OTP csoport, illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon szintén aktív Csányi csoport kapcsolatában, amely alapján a két agráripari vállalatcsoport összehangolhatná piaci magatartását.
    

Azért, hogy ez ne fordulhasson elő, a felek a versenyhivatallal egyeztetve vállalást tettek az esetleges versenyprobléma orvoslására. A vállaltak alapján az OTP csoporton belül a PortfoLion Zöld Magántőke Alappal kapcsolatos információk és döntések - egy cégen belüli szabályozással elhatárolva - a Csányi csoporthoz köthető vezetőkön kívüli más vezetőkhöz kerülnek.
    

A döntéshozatal elválasztása így megfelelően képes kiküszöbölni a felmerült versenyaggályt. A vállalt belső szabályozás a magántőke alap későbbi befektetéseire is vonatkozik - közölte a GVH. A versenyhatóság meggyőzőnek értékelte az OTP által tett vállalás tartalmát és részletezettségét az esetleges versenyprobléma megfelelő orvoslására. A vállaltak betartását biztosítja, hogy a GVH később utóvizsgálat keretében ellenőrizheti azok végrehajtását - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com