Felülvizsgálja a nyerstej alapár-prognózisát a Tej Terméktanács a GVH javaslatai alapján

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát - erről állapodtak meg a tejpiaci szakmaközi szervezet és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetői.A versenyhivatal szerdai közleménye szerint a módosításra a GVH szakértői tettek javaslatot a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat megállapításai alapján. A GVH kiemelte: a versenyhatóság célja, hogy a megállapításai és javaslatai olyan gyakorlati intézkedésekhez vezessenek, amelyek hozzájárulnak az élelmiszerinfláció letöréséhez.
    

A közleményben felidézték, hogy a versenyhivatal április 20-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán végzett vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét.

Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg az infláció csökkentése érdekében. Ezekben a GVH szakértői egyebek mellett felvetették a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által alkalmazott nyerstej alapárprognózis módszertanának felülvizsgálatát.
    

A jelentéstervezet szerint a módszertan jelenleg egy olyan árprognózison alapul, amelynek egyes elemei 2023-ban tovább növelhették volna a tejtermékek áremelkedését, ezzel fűtve az inflációt. A GVH ezért az árképlet felülvizsgálatát javasolta a terméktanácsnak, amihez a nemzeti versenyhatóság felajánlotta szakmai támogatását.
    

A hatóság javaslata a magyar fogyasztókat és a magyar tejtermelőket is védi, a felülvizsgálat ugyanis nem csak az infláció mérséklődéséhez, hanem a hazai tejtermelők versenyképességének erősítéséhez is hozzájárulhat - emelte ki a GVH. Április 26-án a GVH öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit. A konzultáción Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke jelezte, hogy nyitottak a GVH javaslatának hasznosítására. Így május 16-án a GVH elnöke és szakemberei újabb szakmai konzultáción fogadták a terméktanács vezetőit.
    

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: nagy erőkkel dolgoznak az infláció letörésén. Olyan megoldásokat keresnek, amelyek hozzájárulnak a fogyasztói árak csökkentéséhez, továbbá a magyar termelők, a hazai agrárium érdekeit is szolgálják. Istvánfalvi Miklós kiemelte, hogy az árprognózis kapcsán élni kívánnak a GVH által ajánlott szakmai konzultációs segítséggel. A GVH és a terméktanács szakértői a következő hetekben további szakmai egyeztetéseken dolgozzák ki a célok eléréséhez szükséges megoldásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com