Fenntartotta 10 százalékos nyereségnövekedési célkitűzését a Richter

Nem változtatott idei  előrejelzésén a Richter, a gyógyszergyártó árfolyamhatástól megtisztítva 10 százalékos eredménynövekedéssel számol forintban - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat harmadik negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.Orbán Gábor a várakozásokat felülmúló negyedéves eredményeket értékelve elmondta, hogy a korábbi időszakhoz képest idén jóval nagyobb hatása volt az árfolyamváltozásoknak, a forint gyengülése mellett a dollár és a rubel ritka, egyidejű erősödése jelentősen javította az árbevételt és a jövedelmezőséget is.
    

Az árfolyamhatás a konszolidált árbevételt 72 milliárd forinttal, a bruttó fedezetet 54,6 milliárd forinttal, az üzemi eredményt 38,5 milliárddal emelte meg az év első kilenc hónapjában - mondta. Eredménynövelő egyszeri tétel volt az amerikai partnercég, az AbbVie gyógyszergyártó 8,7 milliárd forintos mérföldkő kifizetése is - tette hozzá.
   

A Richter bevételeinek nagy része dollárban és rubelben, míg a költségei elsősorban forintban és euróban keletkeznek. Orbán Gábor elmondta, hogy minden régióban növekedni tudott a Richter az év első kilenc hónapjában, kivéve Ukrajnában, ahová másfél hónapig nem tudott szállítani. Kiemelte, hogy az ukrán hatóságok felfüggesztették a cég 35 termékének forgalmazását, ami több millió euró visszaesést okozhat. A nem jogerős intézkedés, amelyet a Richter jogi úton megtámadott, az orosz gyártóhellyel rendelkező cégeket sújtotta, de más cégnél nem alkalmaztak hasonló intézkedést - emelte ki.
    

A társaság legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban az értékesítés éves szinten 37 százalékkal 117,5 milliárd forintra, az orosz piacon 47,1 százalékkal 89,9 milliárd forintra emelkedett az első három negyedévben. Termékszinten a központi idegrendszerre ható cariprazine árbevétele először haladta meg a 100 milliárd forintot, (103,758 milliárd forint) és már 49 országban volt elérhető világszerte.
    

A társaság amerikai partnere az AbbVie kiegészítő engedélykérelmet nyújtott be a Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalhoz (FDA) hogy kiterjesszék az amerikai piacon Vryaylar néven forgalmazott szer használatát a major depresszió (aMDD) kezelésére. Az árbevételben a nőgyógyászati termékek aránya 36 százalékra emelkedett az első kilenc hónapban az előző év azonos időszaki 34 százalékról, a cariprazine eladások 21 százalékról 22 százalékra nőttek, míg a generikus termékek súlya a bevételi soron 27 százalékról 24 százalékra csökkent.
    

A vezérigazgató a negyedév kiemelt eseményei között említette a romániai nagy- és kiskereskedelmi leányvállalat értékesítését, ami várhatóan 100 milliárd forinttal csökkenti a tarsaság árbevételét, de az eredményhányadra nem lesz hatással. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar termelőegységek energiaszerződése jövő év végéig szól.
    

Az osztalékkal kapcsolatban kifejtette: 2018 óta a nettó eredmény 25-40 százaléka volt az osztalékarány és a jövő évi osztalékfizetésnél sem tervezik felülírni ezt a gyakorlatot, az árfolyamnyereség ellenére. A kedden közzétett gyorsjelentés szerint az elemzői várakozásokat jóval túlszárnyalva nőtt a Richter árbevétele és nyeresége a harmadik negyedévben: az árbevétel 38,3 százalékkal 217,8 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 82,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képes. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 8935 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com