Ferencz Orsolya: fontos a jelenlét az űrpiacon

Fontos, hogy az űrpiacon Magyarország jelen tudjon lenni - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos csütörtökön Győrben, a távközlési világnap alkalmából 16. alkalommal megrendezett konferencián a Széchenyi István Egyetemen.Ferencz Orsolya elmondta, ezért is jelentős az, hogy Kapu Tibor személyében magyar űrhajós fog kutatásokat végezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Felidézte, hogy Magyarország a kilencvenes évektől kezdve kevesebb figyelmet fordított az űrképességekre, ezért kellett az elmúlt néhány évben fokozottan növelni ezt tevékenységét. Így válhatott 2015-ben teljes jogú taggá Magyarország az Európai Űrügynökségben.

Hozzátette: Magyarország deklaráltan fokozza űrtevékenységét, ezt szolgálja a nemzeti űrstratégia és új programokat is létrehoztak. Az űrstartégiában meghatározták azokat a kitörési pontokat, ahol van esély arra, hogy a magyar képességeket, a magyar tudást felhasználva előbbre lehessen lépni.

Ilyen az Unispace program, amiben 21 magyar egyetem működik együtt - mondta.

Ferencz Orsolya kiemelte, hogy a HUNOR-programban 2020-ban indultak meg a trágyalások az amerikai partnerrel annak érdekében, hogy Magyarország "emberes küldetéssel" visszatérjen az űrbe.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy a június 8-án induló küldetésbe betekintést nyerhet bárki a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpontban, a Millenáris parkban.

Ferencz Orsolya kitért arra is, hogy a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) szerepvállalása a globális hírközlésben soha nem látott jelentőséggel kezd bírni.

Kiemelte: az elmúlt években a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a győri egyetem sok tudományos kommunikációval tudatosítani tudta, hogy az űrtevékenység, különösen az űrhírközlés a mindennapjaink sarkalatos része, és ha azt elvesztenénk, akkor összeomlana az a civilizáció, amit felépítettünk.

Lapsánszky András, az NMHH hírközlési elnökhelyettese arról beszélt, hogy a hírközlés 2020-tól, és főként az idei évben komoly válaszút elé került, dönteni kell arról, hogy a hírközlés igazgatásában, a hírközlés területén milyen tagállami és országokon belüli szabályozásra van szükség. Ha egy ország jól dönt, az komoly versenyelőnyt jelenthet.

A kérdés az, hogy a hírközlés legfontosabb elemeit milyen módon válogassák ki és alkalmazzák annak érdekében, hogy a legteljesebb körű fejlődés jöjjön létre oly módon, hogy azok a versenyképességet, a gazdasági fejlődést és a szolgáltatásokat egyaránt szolgálják - mondta.

Óriási mértékű az adatok iránti igény, ezzel a társadalmi nyomás is világ-, hazai és európai uniós szinten, hogy elérhetők legyenek a késleltetés nélküli hírközlési szolgáltatások - mondta el Lapsánszky András.

Hozzátette: egyértelmű, hogy új hírközlési platformokat kell nyitni, mert ez a típusú adatigény már nagyon nehezen kiszolgálható földi hálózatokkal. Meglátása szerint ebben Magyarország az élen jár, ami versenyképességi előnyt jelenthet. Friedler Ferenc, a Széchenyi István egyetem rektora azt emelte ki köszöntőjében, hogy 160 éve alakult meg az ITU, a globális digitális fejlődés kulcsszereplője.

Hozzátette: az egyetem az elmúlt években jelentős előrelépést tett az űrkutatás, az űrtávközlés terén, az egyetem vezetése pedig elkötelezett az élenjáró technológiák, így a kvantumtechnológia, az új távközlési vagy a mesterséges intelligencia kutatása és oktatása mellett.

A konferencián átadták a 2014-ben alapított Dr. Magyari Endre-díjakat. Az idei évben Karl Károly, az NMHH hírközlésfelügyeleti főigazgató-helyettese, valamint Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Kft. űrtechnológiai alapító-igazgatója vehették át az elismerést.

Az NMHH az idén is távközlési különdíjjal jutalmazta a győri egyetem azon diákjait, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő minőségű TDK-dolgozatot adtak le infokommunikációs témában. Oklevelet vett át Pónya Szilárd Tamás, Kaszai Zoltán, valamint Szűcs Ágoston Koppány.

A szimpózium szakmai előadásain három terület került a középpontba, a mesterséges intelligencia térnyerése, a kvantumtechnológiában és a kvantumkommunikációban rejlő lehetőségek, valamint az űrtechnológia távközlésben betöltött szerepe.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com