Fiatal agrárszakembereket díjazott a Magyarok Kenyere Program

Tizenkét erdélyi, kárpátaljai és anyaországi fiatal agrárszakember vehetett át a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatást a Magyarok kenyere a jövőért ösztöndíjprogram keretében, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) segítsége nyomán hétfőn Budapesten.A fejenként félmillió forint támogatásról szóló okleveleket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója nyújtották át az Országgyűlés épületében.
    

Jakab István azt mondta: a Magyarok Kenyere Program, amelynek célja, hogy a magyar gazdák búzát, illetve lisztet gyűjtsenek a rászoruló közösségek számára, a nemzeti összetartozás erős pillére és céljai között szerepel az összefogás erősítése is. A program létrehozása és működtetése a magyar gazdák lelkéből ered és a most útjára indított ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatal szakembereket segítsék a jövő építésében - tette hozzá.
    

"Érezzétek, hogy a nemzet ott áll mögöttetek!" - fogalmazott Jakab István. Herczegh András az AVHGA ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta: az alapítvány számára megtiszteltetés, hogy segítheti a fiatalok tanulmányait, gazdálkodásukat és szakmai fejlődésüket. Ismertetése szerint, az alapítvány tevekénységének célja, hogy hitelekhez, bankgaranciákhoz, lízingszerződésekhez juttassa a gazdákat. Ennek érdekében 24 ezer gazdálkodó 580 milliárd forintnyi hiteléért vállalnak kezességet.
    

Ugyanakkor a közös jövő, a nemzeti összetartozás érdekében vállalták, hogy forrást nyújtanak az ösztöndíjprogram megvalósításához - mondta. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról szólt: fontos az olyan szakemberek utánpótlása, akik a jövőben is sikeres mezőgazdaságot képesek építeni, gazdag nemzeti hagyományaink folytatásával.
    

"Töltsék be ezt a küldetést!" - szólította fel a díjazottakat a szónok. A díjazottak közül a kárpátaljai Molnár Péter úgy vélekedett, hogy a nemzeti fennmaradás szempontjából kulcsfontosságú a program. Az erdélyi Csomortáni Csongor méhész egy krémméz készítéséhez használható berendezést kíván vásárolni a támogatásból,  az anyaországi Papp Hanna Natália pedig - mint mondta - felsőfokú agrártanulmányai költségére fordítja az ösztöndíjat.
    

A 2011-ben indult Magyarok Kenyere Program keretében az elmúlt évben több mint 8 ezer adakozó gazda ezer tonna búzát és ötszáz tonna lisztet gyűjtött össze és a szervezők segítségével osztott szét Kárpát-medence szerte a rászorulók részére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com