Fidesz: közel kétezer projekt nyert támogatást a Balaton körül

Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben - mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban.

Selmeczy Gabriella (fidesz.hu)Selmeczi Gabriella a felújított tihanyi kikötő mólóján tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az 1900 projektre elnyert kétszázmilliárd forintból eddig 62 milliárd forintot fizettek ki. Úgy értékelte, hogy soha ennyi izgalmas fejlesztés nem volt a Balatonnál.

A kormánypárti szóvivő kiemelte a családbarát és kulturális beruházásokat, köztük a tihanyi apátságot is érintő fejlesztéseket, illetve a 450 millió forintos támogatással most épülő balatonfüredi turisztikai központot.

Ez utóbbiban fogják bemutatni édesvízi akváriumokban a Balaton élővilágát - tette hozzá.

Selmeczi Gabriella a beruházások közzé sorolta Balatonalmádi városközpontjának megújulását és az ott hamarosan elkészülő Európa szoborparkot, ahol az uniós tagállamokat egy klasszikus vagy kortársszoborral, illetve annak másolatával mutatják be.
Hozzátette: önkormányzati, illetve kormányzati támogatással újul meg az egykori úttörőtábor Zánkán, Felsőörsön zenei központ és rendezvényhelyszín létesült, újjászületett Balatonfűzfő csillagvizsgálója, míg Balatonboglár a tóparti fejlesztéseivel a legcsaládbarátabb balatoni településsé nőtte ki magát.

Bóka István, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, az Új Széchenyi Terv keretében jelentős és nagyszámú fejlesztés valósult, illetve valósul meg a Balatonnál.
A nagyszabású település-rehabilitációs projektek szinte valamennyi tóparti települést és várost érintették, nincs olyan tóparti település, ahol ne történt volna valamilyen strand- vagy kikötőfejlesztés - mondta.

Kitért arra, hogy hamarosan elkezdődik a déli parton a vasútvonal teljes korszerűsítése, és a következő, 2014-től kezdődő uniós támogatási ciklusban nagyvonalú fejlesztésekre készülnek a közlekedés területén.

Bóka István, aki Balatonfüred polgármestere is, az egyre népszerűbb kerékpárturizmusról szólva elmondta, 2014-től várhatók jelentős fejlesztések ezen a téren. A kerékpárturizmus fontosságára a kormány is figyel, hiszen kiemelt állami beruházássá nyilvánította a balatoni bringakörutat - tette hozzá.

A politikus az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a korábbi uniós fejlesztési ciklusban a Balaton-régióba jóval kevesebb támogatás került, mint az országos átlag, mára már arányosnak mondható a támogatási források elosztása.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com