FM: 16 millió forint bírság a nyári élelmiszerlánc ellenőrzéseken

Közel 16 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc ellenőrzések során júliusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert ismertette: 3316 létesítményt és több mint 10 ezer terméket vizsgáltak a szezonális ellenőrzések során, hiányosságokat főként a higiéniai feltételek biztosításával, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, valamint a termékek nyomon követhetőségével és minőségével kapcsolatban tártak fel.

79934

Az egész országra kiterjedő komplex ellenőrzés során a Nébih és a kormányhivatalok munkatársai közösen keresik fel egyebek mellett a szezonálisan üzemelő, illetve az idegenforgalmi szempontból forgalmas helyeken található fagylaltozókat, cukrászdákat, éttermeket és kereskedelmi létesítményeket, kiemelt figyelmet fordítanak az utcai vendéglátásra is.

A nyári szezonális ellenőrzésen a szakemberek vizsgálták a fagylaltokat, a fűszerezett, pácolt előkészített húsokat, a sült halakat, és a gyümölcsök közül főként a görögdinnyét. Az államtitkár beszámolója szerint a nemzetközi szakmai szervezetek felhívására az ellenőrzött termékek körét kiterjesztették a tojásra, a külföldi UHT tejekre és a vásárokon kapható konyhai kerámia termékekre is.

Zsigó Róbert közölte: a 10 721 vizsgált tételnek kevesebb mint a 3 százalékánál merült fel probléma.

Kifejtette: a Nébih korszerű laborvizsgálatai révén a szakemberek három fűszerezett, pácolt előkészített húsban kimutatták a szalmonellát, a sült halak vizsgálatánál pedig egy esetben kiderült, hogy a sült fogasként árult termék nem fogasból, hanem másfajta halból készült.

A külföldi UHT tejek esetében ismét találtak olyat, amelyben a megengedettnél alacsonyabb volt a zsírtartalom. A konyhai kerámia edények vizsgálatáról pedig elmondta, hogy eddig 6 minta ellenőrzése fejeződött be a 16-ból, és azok közül egynél határérték feletti ólomkioldódást találtak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vendéglátóhelyeken vett 141 fagylaltmintából 13 mikrobiológiai szempontból nem volt megfelelő. A 86 gyümölcsből készült színes fagylaltok közül hétben a szakemberek a jelenlegi szabályok szerint nem engedélyezett színezéket találtak.

Hangsúlyozta: a laboratóriumi vizsgálatokon megbukott termékeknél minden esetben elkezdődött a hatósági intézkedés.

Zsigó Róbert felidézte, hogy a nyári szezonális élelmiszer-ellenőrzés augusztus 31-ig tart.

Az államtitkár hozzátette: a szezonális ellenőrzésekkel a kormánynak és a tárcának is az a legfőbb célja, hogy minden magyar család asztalára egészséges, biztonságos, kiváló minőségű és lehetőleg magyar élelmiszer kerüljön.

nébih

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com