FM: a mezőgazdaság sikere az alkalmazkodáson múlik

A magyar mezőgazdaság sikere azon múlik, hogy tud-e élni a digitalizációval, milyen gyorsan alkalmazza a legkorszerűbb számítástechnikai eljárásokat és a precíziós gazdálkodást - szögezte le a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.Nagy István az Agrofield 4.0 elnevezésű konferencián rámutatott: a modern  mezőgazdasági gépek segíthetik a termelőket abban, hogy felvegyék a versenyt a fejlett gazdaságokkal. Emlékeztetett, hogy a 2014-2020 között Magyarországra érkező több mint 12 ezer milliárd forint uniós forrásból mintegy 3700 milliárd forint célzottan a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést szolgálja.

Döntő jelentőségűnek nevezte, hogy a  forrásokat a gazdálkodók a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében használják fel.

    
Az államtitkár kiemelte, hogy ma már egyre többen használnak precíziós technológiát, terjed például a GPS-sorvezetők és az automata kormányzás kombinációja, hogy a traktor a lehető legkisebb területet járja be. A hozamtérképek és a távérzékelés együttes alkalmazásával pedig meg lehet állapítani, hogy hol érdemes növényvédő szert, trágyát kijuttatni, és a jó minőségű talajfoltokba több, a rosszabbakba kevesebb vetőmag juthat. A kertészetben az automatizált üvegházak nélkül gyakorlatilag ma már nem is lehetne eredményesen termelni - hangsúlyozta. Szavai szerint nagy jövő előtt áll a jelentős megtakarítást biztosító, precíziós öntözés is.
    

Megjegyezte,  a mezőgazdaság hosszú távú és kiegyensúlyozott fejlődése, versenyképességének növelése érdekében fejleszteni kell az élelmiszeripart, és ezzel párhuzamosan az agrárexporton belül növelni kell a feldolgozott termékek arányát. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország stratégiai érdeknek tartja a GMO-mentességk fenntartását, és hangsúlyozta, hogy az agrártudományi felsőoktatás színvonalának is meg kell felelnie az új kihívásoknak, amihez szavai szerint a képzési programok újragondolása szükséges.
   

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója is kiemelte a digitalizáció szerepét, amelyet a lehetőségek tárházának nevezett az agráriumban és felhívta a figyelmet a precíziós nemesítésben rejlő fejlesztési és fejlődési potenciálra. Fodor Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mezőgazdasági igazgatója az MTI-nek arról beszélt, hogy a fejlett mezőgazdasági kultúrájú országokban az agrárium digitalizációjával, a precíziós gazdálkodással már 30-40 éve foglalkoznak, így Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban kutatások és kész alkalmazások vannak ezen a területen.


A precíziós módszerek alkalmazása 20-25 százalékkal is növelheti a hatékonyságot, ezért a módszerek elsajátítására alkalmas és képes fiatalokra, a precíziós technológia alkalmazását ösztönző programokra van szükség - mondta a NAK mezőgazdasági igazgatója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com