FM-államtitkár: tíz év alatt 170 milliárd öntözésfejlesztésre

Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a VIII. Hajdúsági Expo, Európai Traktorhúzó Verseny és Fieszta megnyitója után tartott agrárfórumon.Farkas Sándor felidézte, hogy  2010 és 2018 között 33 százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, az agrárexport pedig  49 százalékkal bővült, tavaly már elérte a 8,7 milliárd eurót.

    
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak 215 ezres száma 24 százalékkal volt magasabb 2018-ban, mint 2010-ben.

Ez a tendencia nem fog folytatódni, mivel a hatékonyság és a minőségi termelés irányába kell elmozdulni - fejtette ki az államtitkár. Duplájára növekedett a nemzeti agrártámogatások összege is az említett időszakban, ami tavaly közel 100 milliárd forint volt.
   

Az ágazat kihívásai közt említette Farkas Sándor az átlaghőmérséklet emelkedését, ami nem jár együtt a csapadékmennyiség növekedésével. A klímaváltozás negatív hatással lesz az élelmiszer-termelésre, ami klímatudatos gazdálkodást tesz szükségessé - hangsúlyozta. Az előrejelzések szerint a Föld lakossága 2050-re 9 milliárd lesz, amiből az következik, hogy az alapvető élelmiszerek duplájára lesz szükség, becslése szerint  Magyarország akkor 20-25 millió embert lesz képes ellátni a mostani 15 millió helyett.
    

Az állami földbirtok-politika sikereként említette Farkas Sándor, hogy a magyar termőföldet megvédték és magyar kézben tartották. Az előző ciklusban megerősítették a hazai kis- és közepes agrárvállalkozásokat a "Földet a gazdáknak!" program keretében. Az állami földértékesítésnek köszönhetően a magyar földművesek egyharmada, mintegy 30 ezer gazdálkodó szerzett mintegy 200 ezer hektár területet.
    

A VIII. Hajdúsági Exponak helyszínt adó Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola sportcsarnokában 900 négyzetméteren kamarai standok állnak az érdeklődők rendelkezésére, a szabadban pedig 2000 négyzetméternyi területen a mezőgazdasági gépkiállítók vonultatják fel eszközeiket. A kézművesek utcáján helyi és hajdúsági iparosok termékeit kóstolhatják és vásárolhatják  meg a látogatók.
    

Péntek délután traktorkarnevál szórakoztatja a közönséget, szombaton pedig a 4 országból - Dániából, Belgiumból, Hollandiából és Olaszországból - érkezett 12 csapat méri össze erejét, illetve versenyez traktorhúzásból. Vasárnap rendezik meg az iskola tavaly elhunyt igazgatója, Papp István emlékére az amatőr traktorhúzók versenyét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com