FM: eddig 6,4 millió forint bírságot szabtak ki a téli szezonális ellenőrzésen

Zsigó Róbert a részeredményeket ismertetve elmondta: országosan 2125 ellenőrzést tartottak, leggyakrabban a nyomon követhetőségre vonatkozó szabálytalanságot találtak, az összes ellenőrzés 2,8 százalékában.

A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés idén is december 1. és 31. között zajlik az ország területén. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a megyei, járási kormányhivatalok szakemberei végzik, kiemelten ellenőrzik a hús- és hústermékek előállítását, forgalmazását, az édesipari termékeket, a hal- és a zöldség-gyümölcs forgalmazást, az italokat.



Az ellenőrök karácsonyi rendezvényeket, vásárokat, piacokat is ellenőriznek.

Ismertetése szerint 251 ellenőrzés élelmiszert előállító helyen, 922 élelmiszer forgalmazásban, 345 pedig vendéglátóhelyen történt. A tavalyi évhez képest csökkent a higiéniai hiányosságok, valamint a termékek minőségével és összetételével kapcsolatos szabálytalanságok aránya.

Javulást mutat a dolgozók képzettségével és egészségügyi alkalmasságával kapcsolatos hiányosságok aránya is, eddig hat alkalommal kellett az élelmiszert előállító létesítmény tevékenységét korlátozni. Nőtt viszont a fogyaszthatósági és a minőségmegőrzési idő miatt a forgalomból kivont termékek aránya az előző évhez képest - mondta. Zsigó Róbert közölte: több mint 10 ezer hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak, ezek 3,8 százalékát kellett kivonni a forgalomból, 15,9 tonnát.

A piacokon a lejárt minőségmegőrzési idő miatt 5 magyar és 9 külföldi szaloncukor tételt kellett kivonni a forgalomból, 169 kilogrammot, több mint 200 ezer forint értékben. Az állatszállítások ellenőrzésének eredményeiről elmondta: országosan 607 szállítmányt vizsgáltak, szabálytalanságot nem találtak a hatósági állatorvosok, így eddig nem szabtak ki bírságot sem. Az élőhal szállítmányoknál 18 esetből egynél találtak állatvédelmi szabálytalanságot az ellenőrök.

A zöldség-gyümölcs ellenőrzésekről közölte, hogy 197 forgalmazó 515 tételét vizsgálták, 33 esetben találtak többségében nyomon követhetőségi, minőségi hibát, és 32 eset miatt szabtak ki 3,8 millió forint bírságot, 14,5 tonna terméket vontak ki a forgalomból.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com