FM: évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészeti ágazat

Az Európai Unió és a magyar kormány 50-50 százalékos finanszírozásában évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészeti ágazat, ami több mint 15 százalékkal haladja meg az előző támogatási ciklus forrásait - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Gyulai méz- és mézeskalács-fesztiválon.A szaktárca közleménye szerint az államtitkár a rendezvényen elmondta, a méhészek a megtermelt méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak, 1 százalékát kiskereskedőknek, üzleteknek, további 1 százalékát ipari felhasználóknak (mézeskalácsos, édesítőipar), 25 százalékát pedig közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik. Az országban több olyan nagyobb mézüzem működik, amelynek alapanyag-feldolgozó kapacitása meghaladja az évi ezer tonnát.

    
A magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ami 22-25 milliárd forint - mondta. Az Európai Unió 27 tagállama között a méhsűrűséget figyelembe véve a második helyen áll az ország, a termelés az elmúlt 10 évben 15 ezer és 30 ezer tonna között változott, míg a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót - tette hozzá.
   

Az államtitkár az ágazat egyik legfontosabb feladataként azt jelölte meg, hogy tudatosítani kell a magyar méz előnyösebb tulajdonságait a külföldről, vagy az Európai Unión kívülről érkezettekhez képest. A magyar méz kiváló minőségű és zamatos, ugyanakkor ez a Kínából származó mézekre vagy annak keverékeire már nem minden esetben igaz - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com