FM: megelőző vakcinázást rendelnek el a kéknyelv-betegségre fogékony állatfajoknál

A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.kéknyelvA tájékoztatás szerint a kötelező védekezés állami költségre történik és a jövőben esetlegesen kitörő járvány körüli 20 kilométeres körzetben kell majd végrehajtani. A kitörések körüli, mintegy 150 kilométer sugarú körben az állattartók állami támogatás mellett önkéntesen vakcinázhatják állataikat. Azokon a területeken azonban, amelyek nem állnak a kéknyelv betegség miatt korlátozás alatt, az állatok vakcinázása tilos - írták.

A tárca közleménye emlékeztet: tavaly október 14-én a Nemzeti-élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága Csongrád megye déli részén, két helyszínen, a kéknyelv-betegség (BTV-4 szerotípus) kitörését erősítette meg.

Tavaly december elejéig összesen 77 állattartó telepen mutatták ki a betegség jelenlétét. Azóta úgynevezett vektormentes periódus van, vagyis a vírust terjesztő törpeszúnyogok inaktívak, így a járvány jelenleg nem terjed.
A vírust terjesztő törpeszúnyogok állományainak csapdázásos vizsgálata, illetve az állatállományok fertőzöttségének felmérésére irányuló monitoring program folyamatosan zajlik - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com