Főgáz: azonnal javítják a volt E.On ügyfelek túlszámlázását okozó hibát

Azonnal javítják a szolgáltatók azt a túlszámlázást okozó hibát, amit a Főgáz Zrt. által az E.Ontól január elején átvett lakossági földgázfogyasztók esetében az E.On által tévesen becsült adatok okoztak - közölték a szolgáltatók pénteken az MTI-vel.főgázA nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz tájékoztatása szerint az érintett számlák 2016.

február 9-től február 23-ig terjedő keltezéssel készültek és a havi diktálást választó fogyasztókat érintették.
A Főgáz felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az adatok pontosításának legegyszerűbb módja a diktálás.

A diktálás eredményeképpen a következő számlában az eltérés automatikusan kiegyenlítődik, a különbözetet a következő havi számlában jóváírják. A Főgáz kiemelten kezeli a reklamációkat, ennek érdekében a társaság minden ügyfélszolgálati csatornán felkészült a szokásosnál nagyobb ügyfélforgalom kiszolgálására - áll a Főgáz tájékoztatásában.

Amennyiben a fogyasztó nem fogadja el a számla összegét, soron kívüli reklamációra van lehetősége. Ennek során, igény esetén megtörténik a számlák azonnali korrekciója a fogyasztó által biztosított aktuális mérőállás alapján, vagy a felhasználó részletfizetéssel rendezheti azt, illetve kérhet fizetési haladékot is. Azon felhasználóknak, akik csoportos beszedéssel egyenlítik számlájukat, Főgáz a bank visszajelzését követően tudja a számlakorrekciót elvégezni és a különbözetet visszautalni.

A Főgáz folyamatos kapcsolatban áll az E.Onnal, hogy mielőbb megkaphassa a diktálós fogyasztókra vonatkozó javított adatokat, amellyel a még ki nem küldött számlák pontosítása megtörténhet - írják. Az E-On közleménye szerint a havi diktálási elszámolást választó ügyfélkör esetében - a megszokottól eltérő módon - becslés alapján készült el az új szolgáltató első számlája, a becslésnél az E.On adataiban volt a hiba.

A problémát az okozta, hogy a decemberi átadás-átvételi mérőállás alapján kiszámított napi átlagfogyasztás értékét nem az éves fogyasztásból határozta meg a számítást végző rendszer, hanem a decemberiből, és így magasabb várható fogyasztást kalkulált.

Ezek az adatok korábban nem okoztak problémát, mivel a számlázás nem ezek alapján történt, a becslés kizárólag az átadás-átvételi folyamathoz volt szükséges - áll az E.On közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com