Foglalkoztatási szolgálat: szeptemberben 6,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a szeptemberi zárónapon 251 000 álláskereső volt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.Az NFSZ a honlapján közölte: szeptemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

    
Szeptemberben 47 500 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 13,3 százalékuk első alkalommal regisztrált.

Az új belépők száma az előző évinél 2,5 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 10,5 százaléka, 26 300 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is jelentős a számuk.
    

Az álláskeresők 26,4 százaléka, 66 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 11,4 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az év kilencedik hónapjában 39 300 volt a 25 év alatti és 60 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,7, illetve 24,2 százalékot tett ki. Az NFSZ adatai szerint szeptemberben 136 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 47,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
    

A foglalkoztatók 37 600 új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben, ezek 48,0 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 18 000 volt, amelynek 63,5 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Szeptemberben 127 100 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 86 300 betöltetlen maradt.
    

Az év kilencedik hónapjában 185 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői, a postai tevékenységet, a nem veszélyes hulladék gyűjtését, az egyéb hitelnyújtást, az alsóruházat gyártását és a társadalomkutatási, humán kutatást, fejlesztést, területileg pedig Budapestet, Békés és Baranya megyét érintették.
   

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 173 100-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,5 százalékponttal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com