Fogyasztói árindexek mellett a Fed-ülés jegyzi a 38. hetet

Augusztusi fogyasztói árindexek töltik ki hellyel-közzel a 38. heti makrogazdasági naptárt, a hét fő eseménye azonban a Fed monetáris politikai irányvetése lesz.

A Fed nyíltpiaci bizottsága, a FOMC kétnapos ülésen értékeli az amerikai gazdaság állapotát, elsősorban a GDP-növekedési, az inflációs és a foglalkoztatási adatok javulásának alapján, és eszerint dönt az alkalmazandó monetáris politikai eszközökről. Az ülést követő tájékoztatót rendszeresen szoros figyelemmel követik a piacok, az ott elhangzó monetáris politikai szándéknyilatkozat értelmezése céljából.

gazdaság-fel31Jövő szerdán leginkább arra lesznek kíváncsiak az elemzők, hogy az amerikai gazdasági helyzet javulására utaló egyre szaporodó jelek tükrében milyen utalásokat tesz a Fed a kamatemelési periódus várható kezdeti időpontjára vonatkozóan. A piacok 2015 nyarára teszik a zéró-közeli kamatpolitikából kivezető szigorítások kezdetét.
A makroadatok jövő heti kínálatából viszonylag nagyobb jelentőségű mutatónak tekinthető a ZEW német gazdaságkutató intézet szeptemberi német és euróövezeti gazdasági hangulatindexe is, amit kedden ismerhetünk meg. Várakozások szerint az aktuális üzleti kondíciók megítélése Németországban 42,0 pontra csökken az előző havi 44,3 pontról, a gazdasági hangulatindex pedig 5,6 pontra 8,6 pontról. A mutatók ilyen mértékű romlására a tapasztalatok szerint a tőzsdei indexek gyengüléssel szoktak felkészülni.

A hét mindemellett nem sok, de viszonylag fontos augusztusi fogyasztói árindex (CPI), illetve néhány termelői árindex (PPI) közzétételét tartogatja. Ezek közül is a legfontosabb az euróövezeti fogyasztói árindex lesz szerdán. Elemzői várakozások szerint augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek az euróövezetben az előző havihoz képest a júliusi 0,7 százalék csökkenés után. Az előző évihez képest 0,3 százalékkal nőttek az árak, a júliusival megegyező mértékben.

Az CPI-közzétételek sorozatát Lengyelország nyitja hétfőn. Előrejelzések szerint az augusztusi fogyasztói árindex az előző havi éves 0,2 százalék csökkenés után 0,3 százalék csökkenést mutat majd, havi bázison pedig 0,4 százalékkal csökken az előző 0,2 százalékos csökkenés után. Kedden a britek következnek saját CPI és PPI mutatóikkal. A fontosabbik, a CPI a várakozások szerint éves 1,6 százalék növekedést mutat majd, ugyanannyit, mint az előző hónapban, a havi növekedés pedig 0,4 százalék lesz az előző havi 0,3 százalék csökkenés után.
Szintén kedden esedékes az Egyesült Államok termelői árindexe, ami elemzői várakozások szerint éves 1,7 százalék növekedést mutat majd az előző havi 1,6 százalék növekedés után, havi bázison pedig 0,1 százalék növekedést, ugyanannyit, mint az előző hónapban.

Az augusztusi lengyel termelői árindex - szerdán - a várakozások szerint éves bázison 1,6 százalékos csökkenést mutat majd, kisebbet az előző havi 2,0 százalékos csökkenésnél. Az Egyesült Államok augusztusi fogyasztói árindexe - szintén szerdán - várhatóan évi 1,9 százalék lesz, ugyanannyi, mint az előző hónapban. Havi bázison pedig 0,2 százalékra emelkedik az előző havi 0,1 százalékról.

A sorozatot az augusztusi német termelői árindex zárja pénteken, a becslések szerint 0,7 százalékos éves csökkenéssel az előző havi 0,8 százalékos csökkenés után. Havi bázison a csökkenés az előző havival megegyező 0,1 százalékos lesz.
Csakis azért, hogy csütörtökön se maradjunk adatok nélkül, az Egyesült Államok közzéteszi az előző héten első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában bekövetkezett változást. Megtudhatjuk emellett, hogy a Philadelphia Fed működési területén szeptemberben hogyan alakult a feldolgozóipari termelés.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com