Fogyasztóvédelmi munkabizottságot hozott létre a távhőszolgáltatók szövetsége

(MaTáSzSzElkezdte működését a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) fogyasztóvédelmi munkabizottsága; a célja az, hogy kidolgozza - a fogyasztóvédelmi hatóságokkal és a szakmai érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve - a távhőszolgáltató szakma fogyasztókat érintő magatartásának feltételrendszerét a távhőszolgáltatásról szóló törvényben foglaltakon túl.

A szövetség pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint elő kívánják segíteni az érthető, egységes fogyasztóvédelmi szabályok és eljárások kialakítását, a fogyasztói tudatosság növelését, valamint a jogszabályoknak megfelelő tisztességes piaci magatartást.
A fogyasztókat és a szolgáltatókat érintő olyan kérdésekben kívánnak megoldásokat találni, mint a költségosztás folyamata és rendeleti szabályozása, a fogyasztói panaszok kivizsgálásának egyértelműsítése, a szolgáltatás minőségének fogyasztók általi ellenőrizhetősége, az energetikai megfelelőségi bizonyítvány alkalmazásának követelményei, illetve a kinnlevőségek és a behajtás kérdései - közölte a MaTáSzSz.

A szervezet ennek érdekében együtt kíván működni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal, a Főpolgármesteri Hivatallal, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségével (LÉTÉSZ), a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségével (LOSZ), a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségével (MTOSZSZ), az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel (OFE), a Panel Érdekképviseleti Egyesülettel, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületével (TTOE), a Magyar Energiafogyasztók Szövetségével (MESZ), illetve az Egyesülettel a Társasházakért, valamint a Fogyasztóvédő- és Érdekszövetség Alapítvánnyal.

A rendszeres egyeztetésnek nem tárgya az egyedi panaszok kivizsgálása, ami minden szolgáltatónak saját feladata. Cél viszont a fogyasztóvédelemmel összefüggő stratégiai jellegű jogalkalmazási és jogalkotási kérdések megvitatása, a lehetséges irányok és prioritások meghatározása, hogy megoldást találjanak a fogyasztók problémáira - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com