Folyamatosan bővült a mezőgazdaság teljesítménye az idén

Az idén folyamatosan bővült a mezőgazdaság teljesítménye a tavalyi magas bázis ellenére is, a múlt évben a mezőgazdaság szerepe meghatározó volt a gazdasági növekedésben, és ez a kedvező folyamat 2014-ben is folytatódik - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.

mezőgazdaságA szaktárca kiemelte: az ágazatban a III. negyedévben már 10,8 százalékkal nőtt a hozzáadott érték. Így a mezőgazdaság 0,6 százalékponttal járult hozzá a 3,2 százalékos GDP növekedéshez. Ennek hátterében elsősorban a kedvezően alakuló szántóföldi növénytermesztés - különösen a kukorica és a napraforgó -, az alma, és a meggy terméseredmények, valamint az állattenyésztés növekvő kibocsátása állnak.

A mezőgazdasági beruházások élénkülése idén tovább folytatódik: az első háromnegyed évben a gazdálkodók 232 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Ez változatlan áron 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, és a nemzetgazdaság beruházásainak 6,9 százalékát adta. A beruházások növekedésének köszönhetően összességében javult az ágazat műszaki, technológiai színvonala és nőtt a hatékonysága.

Az őszi betakarítási munkákról közölték: a kukorica betakarítása folyamatos, november 25-én a gazdálkodók a terület 89 százalékán végeztek a munkával. A termésátlag hektáronként 7,82 tonna. A belvizes és átnedvesedett területeken a betakarítás továbbra is vontatottan halad, így például Vas megyében.

A napraforgó betakarítása teljes egészében befejezettnek tekinthető, a terület 99 százalékát aratták le, hektáronként 2,65 tonnás termésátlaggal.

A szója betakarítása is csaknem teljesen befejeződött 99 százalékon áll, a termésátlag 2,68 tonna.
A burgonya felszedése is véget ért gyakorlatilag, a termésátlag 27,58 tonna hektáronként.

A cukorrépa betakarítása a terület 87 százalékán fejeződött be, 64,61 tonnás hektáronkénti termésátlaggal.
A tárca hozzátette: az idén a nyári aratású gabonák - búza, árpa, rozs, zab, tritikálé - és az őszi betakarítású gabonák - kukorica - együtt 16 millió tonna feletti termést adtak. Ez rendkívül kedvező eredmény, az ország belső szükségleteit bőven fedezi, és így több millió tonnás export árualap is képződik.

Az őszi talajmunkák ütemesen haladnak - jelzi az FM -, a túlnedvesedett és belvizes területeken a munkák a betakarításhoz hasonlóan vontatottan haladnak, illetve egyes területek továbbra sem művelhetők.

Az őszi káposztarepce vetése befejeződött, a szándékhoz képest 93 százalékon végezték el a munkát a gazdálkodók. Az őszi árpa vetése 99 százalékon, a rozs szintén 99, a triticale pedig 98 százalékon áll a vetési szándékhoz képest. Az őszi búza vetése jelenleg 95 százalékon áll, sok helyen a repce helyett vetnek búzát.

A kárenyhítéssel összefüggésben a szaktárca arra emlékeztetett: az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok értelmében az agrárkár-enyhítési rendszer az időjárás által okozott károk után biztosít juttatást. Az idei kárenyhítési évben - amely 2013. november 1-től 2014. október 31-ig tart - országosan 2046 termelői kárbejelentés érkezett 43 731 hektár területre az agrárkár-megállapító szervezetekhez.

A kárenyhítési évben az agrárkár-enyhítési rendszer által lefedett valamennyi káreseményre érkezett termelői kárbejelentés. A legnagyobb területen ugyanakkor a belvíz (14 049 hektár, 32,1 százalék) és a jégeső (9925 hektár, 22,7 százalék) károsított.

Az aszály 7682 hektárt (17,6 százalék) a felhőszakadás pedig 7425 hektárt (16,9 százalék) károsított. Az időjárási viszonyok változékonyságát jól jellemzi, hogy egy kárenyhítési évben fordult elő aszály, belvíz és felhőszakadás is - húzták alá az FM-ben.

Összehasonlításként megjegyezik, hogy a 2013-as kárenyhítési évben országosan 6443 termelői kárbejelentés érkezett 149 711 hektár területre.

A 2014-es kárenyhítési év eseményei után az agrárkár-enyhítési rendszer - 2015 márciusában - rendelkezésre álló forrása várhatóan teljes mértékben fedezi majd a termelők jogos igényeit - tájékoztatta az FM az MTI-t.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com