Folyamatosan növekvő eredményt vár a CIG Pannónia

Folyamatosan növekvő eredményt vár a CIG Pannónia a stratégiai megállapodások és a tervezett fejlesztések hatására - mondta a CIG Pannónia csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a társaság idei második negyedéves pénzügyi jelentésének ismertetésekor.Polányi Zoltán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett jelentés főbb adatai közül kiemelte, hogy a biztosító 645 millió forintos konszolidált adózott eredményt ért el az idei első hat hónapban, ezzel a társaság 27 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos időszakának 506 millió forintos profiteredményét. A biztosítási díjbevételek ennél is dinamikusabban, 37 százalékkal, 4 milliárd forinttal nőttek ugyanebben az időszakban - közölte.
    

A vezérigazgató jelezte, hogy az eredmény hátterében a biztosító bővülő portfóliója, másrészt az értékesítési csatornák fejlődése áll. Ismertette, hogy az életbiztosítási ágazatban 4,49 százalékos, a nyugdíjbiztosítások piacán 6,39 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a CIG Pannónia Életbiztosító, ezzel az árbevétel alapján az életbiztosítási piacon a tizedik, a nyugdíjbiztosítók közül pedig a nyolcadik a társaság.
    

Az idei második negyedév újdonsága a lakásbiztosítások és utasbiztosítások bevezetése volt, a társaság minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is piacra lépett - tette hozzá. Polányi Zoltán kiemelte azt is, hogy a stratégiai céloknak megfelelően egyre nagyobb a hangsúly a kockázati biztosításokon, 10 százalékkal emelkedett a kockázati életbiztosítások volumene az első fél évben.
    

A vállalati és csoportos biztosításokról elmondta: a flotta casco biztosítások kezelt állománya meghaladja a 10 ezer gépkocsit. A vállalati vagyonbiztosítások területén az első fél évben elért állománydíj 2 milliárd forint felett volt. A csoportos személybiztosításokban a legdinamikusabban a csoportos egészégbiztosítások fejlődtek, az állománydíj már az első fél évben duplája volt a teljes 2021-es teljesítménynek, és meghaladta az 1 milliárd forintot - közölte.
    

Az értékesítési csatornák fejlesztése szempontjából különösen jelentősnek nevezte, hogy a Magyar Bankholdinggal kötött, 20 évre szóló stratégiai magállapodás után a CIG Pannónia csoport hasonló együttműködést kötött az Euroleasing Zrt.-vel is, ennek keretében az Euroleasing ügyfelei számára is elérhetővé vált a vagyonbiztosítási és casco termékek mellett a CIG Pannónia hitelfedezeti biztosítása is.
    

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 263 forinton zárt szerdán, éves maximuma 425, minimuma 241 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com