Folytatódhat a lejtmenet a tőzsdén az elemző szerint

Folytatódhat az árfolyamok ereszkedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amely pénteken ismét mínuszban nyithat az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamát a 8500 forintos szint támaszthatja meg, amennyiben nem jelentkezik vételi erő, hogy visszahúzza 9 ezer forint fölé. A Mol árfolyama a 2700 forintos szintet tesztelheti. A Richter árfolyama letörte a 7 ezer forintos szintet, a következő megálló 6700 forint közelében látható. A Magyar Telekom a 367 forintos támaszon zárta a csütörtöki kereskedést, ha a részvény jegyzése letöri ezt a szintet, akkor újabb tér nyílhat lefelé - fejtette ki az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 687,28 pontos, 1,70 százalékos csökkenéssel, 39 663,15 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 56 forinttal, 2,00 százalékkal 2746 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 102 forinttal, 1,13 százalékkal 8900 forintra esett, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,54 százalékkal 367 forintra gyengült, forgalma 78,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 2,83 százalékkal 6865 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com