Folytatódhat az emelkedés a magyar tőzsdén

Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, így elemzői várakozás szerint emelkedéssel nyithat a hazai részvénypiac is kedden.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a vezető részvények közül az OTP csökkenéssel zárt hétfőn, miután a bankszektort negatívan érinti a bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv.

A bankpapírnál technikailag a 9 ezer forintos szintet érdemes figyelni, ennek szignifikáns áttörése nyitna teret felfelé.

    
A szakértő hozzátette azt is, hogy az HSBC csökkentette az OTP célárfolyamát, a bank elemzője 13 000 forintra mérsékelte a részvény 12 hónapos célárfolyamát a korábbi 16 800 forintról, továbbra is vételi ajánlás mellett. A Mol árfolyama a 2 ezer forintos szint felé közelít, amely meghatározó ellenállás, áttörése esetén viszonylag rövid időn belül elérhető lehet a 2100 forintos szint.


Az elemző szerint a Richter grafikonján a 6400 forintos szintre érdemes figyelni, felette akár 6700 forintig nyílna tér rövid távon. A Magyar Telekom jegyzése a 360 forintos szintnél zárt, ha sikerülne felette zárni, a 380 forintos szintet célozhatja meg a papír. A CIB elemzői szintén kiemelték, hogy egyre több országból érkeznek kedvező hírek a járvánnyal kapcsolatban, így a globális piacokon kitartott a jó hangulat.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,83 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 32 858,75 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 27,9 milliárd forint volt. A Mol 83 forinttal, 4,40 százalékkal 1968 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 3,19 százalékkal 8810 forintra csökkent, forgalmuk 21,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,41 százalékkal 360 forintra nőtt, forgalma 337,3 millió forint volt. A Richter-papírok ára 290 forinttal, 4,77 százalékkal 6375 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com