Folytatódhat az emelkedés a tőzsdén szakértők szerint

Folytatódhat az emelkedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-vel közölte: jó a hangulat a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után a világ tőzsdéin, a BUX is folytathatja a megkezdett emelkedést. 34 975 pont a következő lehetséges cél, ez a május 22-én elért mindenkori maximum érték - írta.

A hosszú hétvége után legközelebb kedden nyit ki a tőzsde a pünkösdi ünnep után, a többi kelet-európai piac - kivéve Romániát - azonban nyitva tart. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint is alapvetően pozitív a hangulat a tőzsdéken. A forgalom nem lesz magas, de fél százalék körüli emelkedés jöhet - tette hozzá. Európában is a kereslet fog dominálni, miután a kedvező amerikai feldolgozóipari és foglalkoztatási adatok vételi hullámot indítottak el a legtöbb ázsiai piacon - mondta.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,56 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 34 762,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt. A Mol 5 forinttal, 0,02 százalékkal, 22 310 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 99 forinttal, 1,16 százalékkal, 8654 forintra erősödtek, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal, 460 forintra nőtt, forgalma 206,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1 százalékkal, 6944 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com