Folytatódhat az erősödés a szakértők szerint

Folytatódhat az erősödés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények fontos ellenállási pontokat érhetnek el - mondták az MTI-nek nyilatkozó szakértők kedden.A szakértők várakozása szerint a Mol 2900 a forintos, az OTP pedig a 10 700 forintos szint felé indulhat el. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt.

szenior elemzője szerint a tőzsde emelkedéssel nyithat, az erősödés üteme azonban mérséklődhet a hétfőihez képest. Egyelőre nem tudni, hogy a 400 forintra erősödött Magyar Telekom visszagyengül-e vagy megindul a 410 forintos szint felé - tette hozzá.

    
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kifejtette, hogy a hétfői erősödés várható volt és kisebb mértékben folytatódhat kedden is. Hozzátette, hogy az erősödést a nemzetközi hangulat is támogatja, az ázsiai piacok emelkedéssel nyitottak, a magyar tőzsde technikai képe kedvező. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 499,80 pontos, 1,36 százalékos emelkedéssel, 37 259,80 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.


A Mol 72 forinttal, 2,57 százalékkal 2874 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,95 százalékkal 10 650 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 400 forintra emelkedett, forgalma 445,3 millió forint volt. A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,77 százalékkal 5240 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com